1980 nyarán láttam meg a napvilágot. Mondhatni, beleszülettem a cukrászdába, hiszen akkor már hét éve a szüleim és édesapám családtagjai készítették a finom süteményeket Érden, a Balatoni úton. Az ember a gyerekkorának első éveire nem emlékszik vissza teljesen, de az illatokra, érzésekre annál inkább. A szemem előtt van, hogy akkor még csak alulról láttam a márványasztalt, és mindig kíváncsian figyeltem, hogy édesapám és kollégái miket, és miként készítenek rajta. A műhelyben terjengő finom illatok még ma is a gyerekkoromat idézik.
Az általános iskola nyolcadik osztálya után egyenes út vezetett az Ecseri úti “fakanálakrobata-képzőbe”, vagyis a Gundel Károly Vendéglátóipari iskolába. Nem csak azért, mert a testvérem akkor már egy éve oda járt, hanem azért is, mert ez akkor evidensnek tűnt. Tizennégy évesen nem voltam még száz százalékig biztos abban, hogy ezt szeretném csinálni, de mindenképpen érdekelt.
A sikeres érettségi után a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola vendéglátó menedzser szakán folytattam tanulmányaimat. 1998-at írtunk, amikor a család úgy döntött, hogy nagyobb fába vágja a fejszéjét, újabb üzletátalakításba kezd. A felújítási munkák során édesapánk a testvéremet és engem is bevont a fejlesztésekbe, és sok mindenben kikérte a véleményünket. Akkortájt óriási divatja volt a koktéloknak, ezért elhatároztuk, hogy megpróbáljuk ezeket felvenni a cukrászda kínálatába. Ezért a főiskolán 2000-ben részt vettem a Lajsz Andárs, Tóth Géza és Antal B. Gábor által indított mixerképzésen, mert úgy gondoltuk, ha már foglalkozunk ezzel, akkor a családban legyen valaki, aki ért is hozzá :-) Mentoraim tanácsára még 2000-ben elindultam a Magyar Mixer Bajnokságon, amelyet – számomra is nagy meglepetésként – megnyertem.
Azt gondolom, hogy 20-22 évesen még mindig csak próbálgatja az ember, hogy mivel szeretne foglalkozni. A koktélozás nagyon tetszett, a cukrászdában végzett munka mellett sok rendezvényen gyakorolhattam a megszerzett tudást. Volt szerencsém Kubában is járni, ahol megnézhettem, hogyan készül az igazi kubai rum.
A vendéglátás mellett a zene szeretete az, ami máig meghatározza a napjaimat. Ez a szenvedély a lemezlovasi "páyára" is terelt egy kicsit, később önálló rádióműsoraim is voltak.
Most ugorjunk egy nagyot az időben! Amikor harmincéves lettem, már kizárólag a cukrászattal foglalkoztam. Nagyon inspiráltak a különböző alapanyagok és azok változatos felhasználása. A kis desszertek, a fényes, csillogó bevonatok, a ropogós rétegek, és még sorolhatnám, mennyi mindent ad ez a szakma. És persze az is, hogy amikor egy új kreáció kikerül a pultba, azt miként fogadják a vendégek.
Amellet, hogy édesapám kiváló szakember volt, mindig azt kutatta, hogyan lehetne jobbá tenni a mindennapi munkánkat, javítani a termékeink minőségét például egy új technológiával, új berendezéssel. Sokszor szó esett arról, hogy már szeretne egy kicsit hátrébb lépni, és átadni a stafétabotot nekünk. Az elképzelés már megvolt, csak sajnos a megvalósítására nem maradt idő. 2014. szeptember 2-án örökre elaludt. Amellett, hogy elvesztettem az édesapámat, nagyon sokan egy biztos támaszt vesztettünk el. Azt hiszem, egyik napról a másikra felnőttem, fel kellett nőnöm.
Nagyon szerette volna, hogy mestervizsgát tegyek. Ezért a halála után beiratkoztam egy erre felkészítő tanfolyamra, és 2015 februárjában sikeres mestervizsgát tettem.
Idén áprilisban fogjuk ünnepelni a cukrászda 45. születésnapját, és természetesen erre az alkalomra valamilyen különlegességgel készülünk, de ez még legyen titok.
Addig se feledjétek: egyetek sütit rendesen!
PATAKI ÁDÁM
Kapcsolódó cikkünk: Vízilabda, gasztronómia, főzés, vendéglátás