© 2018 Foodyny.

Az nem meglepő, hogy olyan csinos, mint egy élsportoló, hiszen a műsorvezetőnőnek sosem volt gondja az alakjával. Valami azonban az utóbbi időben mégis megváltozott rajta. Csilla izmosabbnak, szikárabbnak tűnik, ahogy belép a Foodyny főhadiszállására.

Amikor megkérdezzük tőle, hogy minek köszönhető az átalakulás, meglepő választ ad:
- Legyőztem önmagam.

Mint kiderült, nem túlzott, tényleg olyan életmódváltásba kezdett, amelynek már az elő lépése is iszonyatosan nehéz volt.

FOTÓ: Tatár Csilla/facebook/NőComment

- Soha nem szerettem futni, nem voltam képes egy kilométert sem megtenni - meséli Csilla. - Azt gondoltam, hogy a testem egyszerűen nem alkalmas erre a sportra, és tulajdonképpen el is fogadtam, hogy belőlem sosem lesz hobbifutó. Aztán az interneten megismerkedtem egy számomra nagyon szimpatikus hölggyel, egy anyukával, aki rendszeresen fut. Imádtam a posztjait, az eltökéltségét, azt, hogy sosem keres kifogást, hogy kisgyermekes anyuka létére mindig van ideje a sportra. Megkértem, hogy foglalkozzon velem, és ettől megváltozott az egész életem.

Csilla október óta fut rendszeresen, a sport mellett pedig az étkezését is komolyan megreformálta. Mint mondja, tisztán étkezik.
- Odafigyelek az ételek alapanyagaira és összetevőire - magyarázza. - Ha pulykasonkát eszem, akkor fontos, hogy az száz százalékban pulykából legyen, nem veszem, inkább otthon készítem azokat a kencéket, amiket szívesen eszünk, például a paprikakrémet. Kizárólag teljes kiőrlésű pékárut fogyasztok, és teljesen elhagytam az életemből a cukrot. Mivel ez az étkezés fegyelmet kíván, rendszert is hozott az életembe, és a családom életébe is természetesen, hiszen a férjem is ugyanígy étkezik, mint én. Milán persze még megkapja a kalácsot, és bármit, amit kíván - mondja a fiatal anyuka.

Tatár Csilla az új életét annyira komolyan veszi, hogy videóblogot is indít a témában, az oldala ma, február 14-én startol a Youtube csatornáján, Futavlog címmel.

FOTÓ: Triumph/Zsolyomi Norbert 

- Érdemes lesz odalátogatni, rengeteg hasznos információ mellett szellemes sztorikkal is találkozhat az ember - magyarázza Csilla. - Szeretném, ha sokan tudnának róla, hogy kisgyermekes édesanyaként is lehet egészséges egy nő, hogy igenis létezik olyan sport, amely a mindennapokban nem kerül pénzbe, hiszen egyetlen cipőn kívül semmi más nem kell hozzá, és amire akkor is van időnk, ha otthon a szemünk fénye majdnem minden percünket lefoglalja.

Az említett vlog első epizódja itt tekinthető meg:

ZsÉ 

Kapcsolódó cikkünk: Minden, ami kötelező volt, dacot váltott ki belőle

 

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.