Pajkos szelek szárnyán érkezett az angyalbögyörő - vagy ahogy prűdéknél nevezik, a krumplisnudli – receptje. A lányok kedvenc csemegéje – jelentették ki a beavatottak nem kevés büszkeséggel – mindenütt frenetikus sikert arat.

Rajtunk nem múlik: ha angyalbögyörő, hát legyen angyalbögyörő, reméljük, hogy a mi lányaink is megnyalják utána a szájukat. Rebeka már előtte is…

angyalbogyoro

Egy kiló krumplit meghámozunk – ha nincs, a burgonya is megteszi – feldaraboljuk (Rebekával még várjunk), majd enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük a vizet, összetörjük, és hűlni hagyjuk (még mindig nem Rebekáról van szó).

Miután kihűlt, egy-másfél pohár liszttel, egy egész tojással és egy kis sóval összegyúrjuk, kinyújtjuk, majd ujjnyi csíkokra vágjuk. Tetszés szerinti nagyságú nudlikat szaggatunk belőle – vannak házak, ahol kisebbekhez, vannak, ahol nagyobbakhoz vannak szokva (ebben a kérdésben Rebeka nem kívánt nyilatkozni) – és forró, sós vízben kifőzzük azokat. Másfél pohár prézlit olajban megpirítunk, majd megforgatjuk benne a nudlikat. Azzal szórjuk meg, amit párunk leginkább szeret. A porhintés nem tartozik ide – mondtam Rebekának – de vélhetően hiába.

Rebeka – aki tulajdonképpen a Visztula mentén látta meg a napvilágot – elmondta, ott is dívott az angyalbögyörő (hol nem?) – de ott együtt tálalták az apácacsókkal. Hogy az mi? Nagykegyesen hajlandó volt elmondani az apácacsók receptjét egy nagyadag angyalbögyörőért. Mit tehettem?

Összegyúrunk 30 deka vajat – kezdte, de csak az után, hogy a kialkudott angyalbögyörő már az ölében volt – 40 deka lisztet, 4 tojássárgáját és 5 deka vaníliáscukrot. késhegynyi vastagságura kinyújtjuk, likőröspohárral kiszaggatjuk, majd kivajazott, kilisztezett tepsibe helyezzük.

A 4 tojásfehérjét felverjük, hozzáadunk 25-30 deka porcukrot, és ebből minden kis lapra apró csomócskákat pöttyentünk. Világossárgára sütjük, és lekvárral 2-2 darabot összeragasztunk.

angyalbogyoro1

 

Na és mitől apácacsók? – tette fel a költői kérdést Rebeka nevű szomszédnőm, és rögveszt válaszolt is –  amitől az angyalbögyörő angyalbögyörő. 

És mindig sikerül? – tamáskodtam.

Ha jól imádkozol – mondta, aztán kámforrá változott, az angyalbögyörővel együtt.

PEER GIDEON

Kapcsolódó cikkünk: 

 

hirdetés
hirdetés

SZTÁRHÍREINK

FŐTÁMOGATÓ

Kende Gastro logo 5 prof konyha

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.