A teljes értékű ételek igazi fehérjeforrások, emellett értékes tápanyagokat is tartalmaznak, miközben adalékanyagoktól mentesek. Hatalmasat tévedünk, ha azt gondoljuk, ehhez mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Bebizonyítjuk, hogy mindössze ezer forintból egészséges vacsorát lehet tenni egy négyfős család asztalára.

penz1

Tartalmas, ugyanakkor egészséges főétel a házi széles metélt tejszínes csirkés-gombás szósszal. A bevásárlólistához tartozó árakat az egyik budapesti piac árait alapul véve állapítottuk meg. Feltételezzük, hogy olyan alapélelmiszerek, mint liszt, vöröshagyma, olaj, só, bors és más fűszerek rendelkezésünkre állnak. Ezek alapján az alábbiakra jutottunk:

  • 4 db tojás: 180.-
  • fél csirkemell-filé (25 dkg): 325.-
  • 25 dkg csiperkegomba: 260.-
  • 1 doboz (200 ml) főzőtejszín: 239.-

Összesen tehát a négy alapanyagra 1.004.- forintot költöttünk.

teszta

Első lépésként el kell készíteni a friss házi tésztát. Feltörjük a négy tojást egy tálba, elkeverjük, sózzuk és annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz. Alaposan összegyúrjuk. Tésztagépben több körben kinyújtjuk, felvágjuk és lobogó forró vízben pár perc alatt megfőzzük.

Közben elkészítjük a szószt is. Egy kis fej vöröshagymát apróra vágunk, olajon megdinsztelünk, majd rádobjuk a felkockázott csirkemellet és a megtisztított, szintén felkockázott csiperkegombát. Sózzuk, borsozzuk, ízlésünk szerint további zöldfűszereket is adhatunk hozzá. Amikor minden tökéletesen megpárolódott, felöntjük a főzőtejszínnel, és további tíz percig alacsony lángon főzzük. Ezt követően nincs más dolgunk, mint hogy a tésztát tányérokba halmozzuk, és a tetejére rászedjük a szószunkat.

ESZTER

Kapcsolódó cikkünk: 

 

SZTÁRHÍREINK

FŐTÁMOGATÓ

Kende Gastro logo 5 prof konyha

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.