© 2018 Foodyny.

Míg korábban Bécs számított a klasszikus kávéházak fellegvárának, addig ma már azt mondhatjuk, a piac meglehetősen átalakult az új trendek iránti igények figyelembevételével.

Márványasztalok, thonet vagy bársonyszékek, csodálatos sütemények és frissen pörkölt kávé. Ilyennek képzelnénk el a bécsi kávékultúra színtereit. A kép azonban ennél sokkal színesebb. Természetesen a belvárosban ma is jelen vannak a klasszikus kávéházak, amelyek elsősorban a középkorú és az idősebb, módosabb generáció tagjait kívánják kiszolgálni.

becs1

 

Mindemellett azonban látványosan terjednek a design cukrászdákhoz kapcsolódó kávézók és a kültéri teraszokkal kombinált laza stílusú változatok, melyek egyértelműen a fiatalabbakat célozzák meg.

Hasonlóan színes kávék palettája is. Egy belvárosi kávéházban a baristákat megkérdezve megtudtuk: a legmagasabb minőségű arabica kávékat szolgálják fel, melyeket helyben, frissen pörkölnek. Az ide betérők szívesen fogyasztanak egy szelet süteményt is, az abszolút favorit a Sacher-torta, amely autentikus osztrák desszert. Az újvonalas helyeken azonban a biokávék dominálnak.

becs3

 

Az egyik Stephansdom, vagyis Szent István-székesegyház közeli modern kávézóban például csak ezt szolgálják fel. Nagyjából másfél évvel ezelőtt mutatkozott először komolyabb igény – főként a turisták részéről – a bioitalok iránt, ők ezt elégítik ki. Azt mondják, megérte váltani, ugyanis amellett, hogy a biztos helyi bázisukat sikerült megtartaniuk, teljesen új fogyasztói kört is megismerhettek.

GasztroEszti

Kapcsolódó cikkünk: Mégis jó a sok kávé!

 

Címkék :

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.