© 2018 Foodyny.

Jennifer Garner úgy tűnik egy időre parkolópályára tette színészi karrierjét, hogy helyette valami teljesen újba vágja fejszéjét. Társalapítója lett ugyanis egy organikus bébiételeket gyártó és forgalmazó vállalatnak.

jennifergardner1

Once Upon a Farm – így hívják azt a vállalkozást, amelybe a háromgyermekes sztár minden idejét és energiáját fordítja Ben Afflecktől való válása óta. Egy oklahomai földet vásárolt meg, amely már csak azért is közel áll a szívéhez, mert édesanyja egykoron ott élt. Most ezen a földön teremnek azok a zöldségek és gyümölcsök, melyek a Garner által megálmodott organikus bioételek alapanyagául szolgálnak. A gazdaság irányítását a családjára bízta: teljes egyetértésben vezeti a birodalmat a színésznő édesanyja és két nagybátyja.

jennifergardner2

A CBS-nek úgy nyilatkozott: mindenképpen azt akarta, hogy az új üzlet kapcsolódjon a családjához, a Farm pedig már a közös szenvedélyükké vált. Így pedig még közelebb került Jennifer Garner azon álma, hogy egészséges bébiételek kerülhessenek az Egyesült Államok legkisebb lakosainak tányérjára.

Fotó: nowtolove.co.nz

Kapcsolódó cikkünk: Világsztárok döntötték meg a legnagyobb gin koktél Guinness rekordját

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.