Jó kis gasztró és retró utca lett a Frankel Leó utca elejéből, a körútig. Kezdődik a Bem térnél a klasszikus retró presszóval, a Bambival, majd folytatódik néhány régiségbolttal, köztük egy hatvanas évek ipari kerámiáit forgalmazó üzlettel, tulajdonosa a saját gyűjteményét árusítja, kivételes szakértelemről tanúskodott minden szava, a túloldalon a híres Ómama bolt, ahol a múlt századi bizsu- és ékszerművészet professzora kínálja portékáját. A távol-kelet is jelen van, buddhista szentélyek műtárgyai rejlenek egy csendesen zenélő, illatos üzlethelyiségben. A híres, talán az első gasztrofecske, a Gusto rendületlenül kitart, már ő is szinte a retró kategóriába sorolható, Emellett néhány delikátesz üzlet, aztán váratlanul egy telefonbár, ahol ósdi, tárcsázós, fekete bakelittelefonokon lehet a teraszról megrendelni a kívánt italt, ételt, ottjártamkor teljesen üresen állt, úgy látszik, senkinek nem fűlt a foga, hogy K-vonalon rendeljen. Az utolsó a patika előtt, a valamikori Leó, a szuterénben, ahol valamikor nem is oly régen, néhány hónapja, még Kati néni próbálkozott „újhullámos” büfével lecsalogatni az arra járókat.
De Kati néni feladta, és a helyére beköltözött egy valódi újhullámos, idézőjel nélküli, ambiciózus konyha, Frankó néven. Kár, hogy ezen a néven több vendéglátó is próbálja megkülönböztetni magát, pedig tapasztalataim szerint csak ez a Frankel Leó utcai érdemelné meg.
Tiszteletre méltó az a bátorság, ahogy az ifjú, vállalkozó kedvű séf minden pénzét befektetve ebbe a vállalkozásba, nem hajlik a kulináris kompromisszumra: nem az átlagos szájízek szerint főz. És ez a szerencséje, remélhetőleg, mert az egyéb körülmények még nem nőttek fel a konyhai teljesítmény színvonalához. A szűkös belső tér nem túl csábító, nem sikerült még a szuterén jelleget eliminálni, pedig ráférne. Jelenleg a terasz, legalábbis napközben, a főszereplő, amelynek székei kissé kényelmetlenek, hosszabb ücsörgést nem tesznek lehetővé, pedig nem ártana, mert a szerviz, bármennyire is igyekvő, a látszólag egyszerű déli menü felszolgálása nem mindig fér bele félórába, ami számos környékbeli fogyasztót ingerelhet, ennek tanúja is voltam, csak azért mondom.
A szűkített déli menü a minőségéhez képest észveszejtően olcsó, három fogás 1850 forintért. Szinte kitermelhetetlen, különösen akkor, ha kecskesajtbetétes salátaleves, nyelvhal marinált cukkinivel és tabouleh-val is szerepel az ajánlatban.
A salátaleves, amúgy nem tipikus fogás, csak azok készítik, akik hisznek a fogyasztó intelligenciájában és képzelőerejében. Nem akarom túlértékelni, mégis szimbolikusnak találom, hogy egy kezdő vállalkozás rögtön határozott gasztronómiai arcéllel lép elő, és a kínálatán keresztül erősen megválogatja leendő fogyasztóit. A leves amúgy korrekt készítmény, minden a helyén van, a zellerszár ropogóssága és friss íze szépen árnyalja az intenzív levet, amely egy leheletnyivel savasabb az elfogadhatónál, ezért a kecskesajtbetét sem fejti ki százszázalékosan a neki szánt hatást, de ez csak káka a csomón, bár kétségtelen, hogy szokatlanul hosszú lecsengése van az említett savas íznek, ami egy salátánál szükségtelen, még, ha az folyékony is.
A nyelvhal, ha nem is doveri, azért mindenképpen nemes nyersanyag, nem szokott Budapesten billegős asztalra kerülni. A „rántott” meghatározás konkrétan azt jelenti, hogy egy hosszanti irányban vékonyabbra szabott filé egyik fele panko morzsát kap, szépen megpirul, kéjesen ropog, a halszelet alja szabadon marad, és az egész, halhoz méltó, úgynevezett kagylósra omló állagban kerül a tányérra, nem is olyan könnyű, bár annak hangzik, de az esetek többségében túlfőtt, pépesre omló halakkal találkozhatunk a városi aszfalton. A marinált cukkininyelv stílszerűen hordozza a savas ízhatást, a gersliből készült – mindenképpen innovatív ötlet – tabouleh is működik. Ennek az ételnek a könnyedsége, változatos állagai, szemre és ízre is gazdagsága jóféle bevezetés lehetne az ízletesen egészséges, nem megterhelő étkezési kultúra meghonosításába.
A desszertről azért nem írok, mert ritkán eszem, most is kihagytam, bár úgy láttam a szomszédos asztaloknál ülők arcán, hogy rosszul döntöttem, de inkább ittam egy jó sört. Megnéztem az esti étlapot, amely igencsak ígéretes, a déli menü vonalát követi még magasabb szinten, szóval az első benyomás után nem kétséges, hogy itt valami történik, ami mindenképpen érdemes a figyelmünkre. Nem sok új helyről mondható el ugyanez.