© 2018 Foodyny.

Az ecetes cékla igazi klasszikus savanyúság, amit előszeretettel fogyasztunk pörkölt, rántott hús vagy más sültek mellé. A bolti változat árának tizedéért magunk is elkészíthetjük, ráadásul pillanatok alatt.

ecetescekla

Nagyjából egy kiló céklát pucoljunk meg, és főzzünk meg félig. Ezt követően daraboljuk két milliméter vastagságúra. Halmozzuk az előre sterilizált üvegekbe, közben pedig izzítsuk be a vízforralót. Egy tálba öntsünk nagyjából két deci tízszázalékos ecetet, adjunk hozzá egy csapott evőkanálnyi sót, három evőkanálnyi cukrot és egy kávéskanálnyi egész köménymagot. Forrázzuk le fél liter vízzel, keverjük el, majd öntsük az üvegekbe, hogy ellepje a cékladarabokat.

Szorítsuk rá a fedőket, pár percre fordítsuk fejjel lefelé, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Kapcsolódó cikkünk: Gyors, egyszerű: így tegye el a csalamádét

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.