© 2018 Foodyny.

Egyes ajánlások szerint a baba hozzátáplálásának megkezdését követően 2-3 héttel már el lehet kezdeni gluténos alapanyagot is belekeverni a pürébe. Utánanéztünk, hogy ez igaz-e akkor, ha a gyermek már négy hónaposan ismerkedik az almával, és akkor is, ha hat hónapos koráig kizárólag anyatejjel tápláltuk.

baba gluten

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a babákat érdemes féléves korukig csak anyatejjel táplálni, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy – különösen tápszeres kicsik esetében – a hozzátáplálás már négy hónaposan megkezdődik. A WHO azonban azt javasolja, hogy a glutén bevezetése kizárólag hat hónapos kor fölött kezdődjön meg akkor is, ha a hozzátáplálás gyümölccsel és zöldséggel hamarabb megkezdődött.

Ezzel az ajánlással az Európai Gyermek Gasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság némiképpen szembe megy, ajánlása szerint ugyanis a glutén bevezetése a baba 17 hetes korát követően, tehát nagyjából négy hónapos kora után bármikor megkezdődhet, mivel nincs összefüggés annak bevezetése és a lisztérzékenység kialakulása között.

baba gluten2

A Foodyny által megkérdezett védőnő úgy véli, érdemes a WHO ajánlásához tartanunk magunkat. A glutén bevezetését megkezdhetjük hat hónapos korban, az első időszakban azonban fontos, hogy alacsonyan tartsuk a bevitt mennyiséget, miközben lehetőség szerint folytatjuk a kicsi anyatejes táplálását is. Azt javasolja, hogy elsőként 2-3 gramm lisztet keverjünk el a kicsi püréjébe, de az is jó megoldás lehet, ha a kifli csücskét csócsálva ismerkedik meg a gluténnal.

Fontos, hogy valóban kis mennyiségű glutént vigyen csak be a szervezetébe, ezért elengedhetetlen, hogy bevezetése előtt és alatt konzultáljunk szakértővel, védőnővel vagy gyermekorvossal.

Kapcsolódó cikkünk: Egyperces vegán datolyaszilva-puding

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.