Hohohó! A következő bejegyzésünket most tessék elolvasni, a cikk főszereplőjét azonban kizárólag munka után, a kocsit leparkolva tessék ünnepelni, hiszen alkoholról van szó.

Szerencsére a magyar konyhákban is nagy népszerűségnek örvend az édesburgonya, de egyelőre túl óvatosan bánunk vele.

A rákfélék sajátossága, hogy önmagukban, ízesítés nélkül is ínycsiklandóak. Amennyiben megfelelő alapanyagok aromáival társítjuk, számíthatunk komoly elismerésekre.

Zeller, narancs, alma tárkonyos majonézzel. A pikáns ízek kedvelőinek ajánlom.

Halmozzuk befőttesüvegbe az ételünket! Ha pedig eltűnik a fedő, egyszerűen vegyünk elő a kamrából egy másikat. Lássuk, milyen finomságokat vihetünk munkába ily módon!

Az egyik karácsonyi ajándékom egy gourmet tanfolyamot rejtett, mely 4 óra kalandozást jelent a kávé világában.

Lassan nincs olyan gasztronómiai irányzat, amely valamilyen formában ne lenne fellelhető Szegeden. Ezúttal a soul food, a cajun és a kreol konyha érkezett meg a napfény városába, amit jól ki is próbáltunk.

Magyarországon teljesen általános az erős paprika fogyasztása, sőt, valamilyen oknál fogva a férfiak azt hiszik, hogy hősies virtus megpaprikázni a levesüket, bármennyire is izzasztó és kellemetlen.

Több mint másfél évtizeddel ezelőtt, az akkori földművelésügyi miniszter mert nagyot álmodni, és a magyar cseresznye chilei exportját tűzte ki célul.

A kétgyermekes műsorvezetőnő szeret ugyan főzni, de érthető okokból erre nagyon kevés ideje marad.

Végre egy nap, amikor nem, hogy lehetséges de egyenesen kötelező este a munka után palacsintát enni, hiszen ma van a nemzetközi palacsinta nap.

Teljesen rákattantam a vérnarancsra: gyönyörű a színe, picit pikáns az íze, hetek óta folyamatosan töltöm után a készleteket. Tudtam, csak idő kérdése lesz, hogy süssek is belőle valamit.

Bizton állíthatom, hogy legutóbbi moszkvai utazásom és az ott ért gasztronómiai élmények a listámon benne vannak a top háromban. A csapattal Moszkvába utaztunk egy bajnokok ligája mérkőzésre.

Pajkos szelek szárnyán érkezett az angyalbögyörő - vagy ahogy prűdéknél nevezik, a krumplisnudli – receptje. A lányok kedvenc csemegéje – jelentették ki a beavatottak nem kevés büszkeséggel – mindenütt frenetikus sikert arat.

SZTÁRHÍREINK