© 2018 Foodyny.

A tojás napi fogyasztása csökkentheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát – állítja egy kínai tanulmány.

Kínai kutatók több mint négyszázezer felnőttet vizsgáltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy a napi tojásfogyasztók esetében 18 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás kockázata, szemben azokkal a felnőttekkel, akik nem, vagy csak minimális mennyiségben fogyasztanak tojást. Ezzel megdőlt az a több évtizedes tévhit, miszerint a túlzott tojásfogyasztás káros az egészségre. Annak ellenére ugyanis, hogy jelentős mértékben tartalmaz koleszterint, kiváló fehérjeforrás, és számos más pozitív élettani hatással is rendelkezik.

tojas

Canging Ju, a tanulmány társszerzője úgy fogalmazott: a korábbi tanulmányok csak korlátozott mértékben bizonyították a tojás szervezetre gyakorolt hatását, mivel a minta alanyai hatalmas eltéréseket mutattak az étkezési szokásokban, az életmód és a betegségek terén is. Ezért döntöttek úgy, hogy kifejezetten a tojás és a szív- és érrendszeri betegségek közötti kapcsolatot veszik górcső alá.

Elsőként egy félmillió, Kína tíz régiójában élő felnőtt felméréséből származó információkat használtak fel. Olyan résztvevőkre koncentráltak, akiket korábban nem diagnosztizáltak rákkal, szív- és érrendszeri betegségekkel vagy cukorbetegséggel. A kutatócsoport közel kilenc évig követte a csoport egészségi állapotát, különös tekintettel a súlyos koszorúér-megbetegedésekre, a szívrohamokra és az agyvérzésre. A vizsgálat ideje alatt 9985 ember hunyt el szív- és érrendszeri betegségben, és további 5103 esetben súlyos koszorúér-megbetegedés történt.

tojas2

Az adatok elemzését követően a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy naponta egy tojás elfogyasztása csökkenti a szívbetegség kialakulásának kockázatát.

Kapcsolódó cikkünk: Csajpraktika: Így készítsen szívformájú tojást

 

Foglalj szállást a szallas.hu-n, most minden belföldi foglalás mellé ajándék kedvezménykupon jár! (x)

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.