© 2018 Foodyny.

A kispesti Kossuth téri piacon vásároltunk, többek közöttcsirkeszárnyat és kápia paprikát. Ehhez szereztünk még egy uborkát és egy kis doboz görög joghurtot, a végeredmény pedig egy fantasztikus, nyarat idéző vacsora lett.

mediterranvacsora1

Ráadásul az egész kevesebb, mint ezer forintból kijött. A csirkeszárnyért 555 forintot fizettünk, a három kápia paprika – a hihetetlen akciónak köszönhetően – mindössze 55 forint volt, egy kígyóuborka 125 forintba, a görög joghurt pedig 179 forintba került. Így összesen 914 forintot költöttünk egy négyfős családnak elegendő vacsorára, amiben volt sült csirkeszárny, sültpaprika-saláta és tzatziki is.

Hozzávalók a sült csirkeszárnyhoz:
- 1 kiló csirkeszárny
- görög fűszerkeverék
- egy kevés olívaolaj

mediterranvacsoranyito

A csirkeszárnyakat feldaraboljuk, alaposan bedörzsöljük a görögös fűszerkeverékkel. Olívaolajat öntünk egy tepsi aljába, rásorakoztatjuk a csirkeszárnyakat, majd alufóliával letakarva puhára sütjük. Amikor a hús megpuhult, leszedjük az alufóliát, és tökéletesre pirítjuk néhány perc alatt.

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.