© 2020 Foodyny.
 

Kedden kezdődött a világ legrangosabb szakácsversenyének a Bocuse d'Or-nak a világdöntője, ahol 24 csapat küzd meg a legjobbnak járó címért. Az első versenynapon 12 ország már megmutatta, hogy mire képes a boxokban, ma újabb 12 nemzet teheti meg ugyanezt.

Mint ismert, tegnap nem sokkal nyolc óra után kezdte meg a főzést Pohner Ádám vezetésével a magyar csapat, így ők ma már csak a koraesti eredményhirdetésre készülnek. Addig is többek között Finnországnak, Franciaországnak, Szingapúrnak, Kínának és Belgiumnak kell bizonyítania. A főzési idő a mai napon is 5 óra 35 perc lesz, ezt követően a zsűri kóstolói következnek. A mai versenynap a tervek szerint hivatalosan 15:45-kor ér véget, az eredményhirdetés pedig várhatóan 18 órakor kezdődik majd Lyonban, a Sirha Kiállításon.

Az élő közvetítés IDE KATTINTVA tekinthető meg a verseny teljes ideje alatt.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Foodyny gasztroszakértője, Vajda Pierre szerint az idei év nagy esélyesei között Olaszország, Amerika, Izland, Norvégia és Franciaország is ott van, így nagyon szoros küzdelem várható a Bocuse d'Or első helyezéséért. Az ételkritikus úgy véli, ha a magyar csapat benne lenne az első tízben, az egy nagyon szép eredmény lenne.

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.