© 2021 Foodyny.

A háztartási hulladék jelentős része élelmiszer-maradék, illetve a főzés során keletkezett hulladék, melyet azonban nem feltétlenül kell a kukába dobnunk. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége szerint ugyanis ezek mintegy 30%-a komposztálható lehetne.

komposzt1

Az élelmiszer-maradékok és más komposztálható hulladék komposztálása során, nemcsak a metán- és a szén-dioxid-kibocsátásunkat csökkentjük, hanem olyan tápanyagokban bővelkedő anyagot is létrehozunk, amely gazdagítja a talajt, elősegíti a növények fejlődését és csökkenti a vegyi műtrágyák alkalmazásának szükségességét. Ráadásul a komposztálás sokkal egyszerűbb, mint amilyennek látszik.

Általában a komposzthoz három alapvető dologra van szükség: barna és zöld hulladékokra, valamint vízre. A barnák olyan hulladékok, mint a gallyak, a lehullott falevelek, elszáradt, lenyírt fű. A zöldek az élelmiszer-maradékok, amelyek mindegyike nitrogént biztosít a komposztáláshoz. Szükségünk van a vízre is, amely a lebomlási folyamatot beindítja. A szakértők szerint a megfelelő komposztáláshoz a barna és a zöld elemekre nagyjából ugyanakkora arányban van szükség.

komposzt2

Jó hírünk, hogy ahhoz, hogy komposztáljunk, nincs szükségünk háztáji kiskerthez, hiszen már beltéri komposztáláshoz is meg tudunk vásárolni különböző fajtájú és nagyságú eszközöket, melyek lehetővé teszik a hulladék lebontását és komposztokká alakítását. Ha nem akarunk saját komposztálót üzemeltetni az erkélyen, akkor egyszerűen csak gyűjtsük össze a komposztálható hulladékot és vigyük el a közelünkben található közösségi kertbe, ahol a helyiek által üzemeltetett komposztálóban elhelyezhetjük azt.

Kapcsolódó cikkünk: Így üzemeltethetünk környezetbarát konyhát

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.