Bországjárás
Magyarország, borország. Már Hamvas Béla is megemlékezett erről A bor filozófiája című örökbecsű művében: „Milyen pompás dolog, hogy borországban élünk!” És valóban, évezredes szőlőkultúránk napjainkra ismét kezd felébredni Csipkerózsika álmából. Mert a szocializmus ötven éve alatt minden készült az országban, csak minőségi bor nem. A nagyüzemi termelés, a szovjet felvevőpiac mindent elnyelt, többek közt hazánk borkultúráját is. Volt egy mondás akkoriban, ami jól jellemezte a korabeli állapotokat: „A jó bort megisszuk, a rosszat odaadjuk a kutyáknak, a maradékot pedig megveszik a ruszkik.” No comment… Erre mondta azt Hamvas, hogy: „Ha Magyarországon már a rizlinggel is baj lesz, akkor én már nem akarok élni…” A rendszerváltással új korszak kezdődött a magyar borkultúra életében is. Megszűntek a nagy állami gazdaságok, s helyüket a magántermelők, családi pincészetek vették át. Azonban nekik nem volt egyszerű dolguk, hiszen a nagyapáik által hordozott tradíció és tudás fonala megszakadt, így nekik újra meg kellett találni a tudás gombolyagát. Az útkeresés elkezdődött, s egyre többen éreznek rá a kézműves borászat lényegére. Ha felfedezőutunkat Budapesten kezdjük, akkor első úti célunk mindenképpen Etyek -Budapest szőlőskertje- legyen. Etyeket a fővároshoz közelisége –mintegy félórányira van a várostól- arra predesztinálja, hogy a borral ismerkedő városi ember borkulturális ébredésének marginális pontja legyen. Az itteni meszes talajon termő fehérborok (sauvignon blanc, szürkebarát, chardonnay) könnyen értelmezhetők, s az utóbbi években nagyon szép vörösborok, jelen esetben pinot noir-ok kezdtek születni. Etyeket szokás a „magyar Champagne-ként” is aposztrofálni, hasonló klimatikus és geológiai adottságai miatt, valamint pezsgő alapborokat is készítenek az itteni szőlőből. További nagy előnye ennek a fekvésében is gyönyörű sváb falunak, hogy évente többször is szélesre tárja kapuit a bor és gasztronómia iránt érdeklődőknek az Etyeki Piknikek alkalmával. Tovább haladva Észak-Pannóniában menjünk el Pannonhalmára, a bencés apátsághoz, ugyanis nemcsak a világörökség része egyedi panorámájával, hanem remek borok is születnek itt. Szép fehérboraik (pinot blanc, rajnai rizling, chardonnay) mellett pinot noir vörösboruk is kiváló. Hazánk nyugati csücskében találjuk Sopront, a „leghűségesebb várost”. A poncichterek évszázados bortermelő hagyományai Sopront a kékfrankos fővárosává tették. A nyugatiasan szép és tiszta városban a buschenschankokban, házi borkimérésekben várják a megfáradt borisszát. Hazánk észak-keleti részének megkerülhetetlen állomása Eger, a „magyar Burgundia”. A múltban lejáratott Bikavérek (ami egyébként legalább háromféle bor összeházasítását takarja) egyre szebb arcukat kezdik mutatni, s a világhíres márkanév ismét méltó helyére kerülhet. A város alatt egyébként több kilométeres pincelabirintusok találhatók, ahová a török időkben borukat és saját bőrüket menekítették a helyiek. Keletebbre haladva eljutunk a világörökség részének választott Tokaj-Hegyaljára, ahol elismerten a világ legszebb desszertborai születnek. Az utóbbi években gyönyörű száraz fehérborokkal is jelentkeznek, elsősorban a furmint fajtából. Közeleg a nyár, s a meleg napokban a turisták megrohamozzák Közép-Európa legnagyobb édesvízű tavát, a Balatont. Nem is sejtik, hogy a tanúhegyekkel tagolt északi-parton milyen szép minerális, ásványos „bazaltborok” születnek. A Badacsonyról, Szent György-hegyről, Csobáncról szűrt borok világviszonylatban is egyedülálló termőhelyről (terroirról) készülnek. Csodaszép száraz fehérborok készülnek olaszrizlingből, rajnai rizlingből, szürkebarátból (pinot gris). A déli-part is szép fehérborokat ad, ám itt már szép, gyümölcsösen kedves vörösborok is születnek akár a bordeaux-i (cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot) fajtákból is. Itt meg kell jegyezzük, hogy ne hagyjuk ki a sorból Somlót sem, „Isten itt felejtett kalapját”, hiszen gyönyörű fehérborokat kóstolhatunk. Hamár a vörösboroknál tartunk, és azoknak is a dúsabb, nagytestű típusainál, érdemes hazánk déli részei felé venni az irányt. Álljunk meg Szekszárdon, ahol nagytestű, fűszeres vörösborokat kóstolhatunk (cabernet fajták, merlot). Kötelező megkóstolni a könnyedebb, fűszeres ízvilágú szekszárdi kadarkát is. Érdekesség, hogy Eger mellet Szekszárd is használhatja a Bikavér elnevezést. Örök vita tárgya, hogy hol is készítették el először. Még délebbre haladva, hazánk mediterrának számító részén Villányban találhatunk igazán nagytestű, gazdag vörösborokat. Villányt szokás Bordeaux-hoz hasonlítani borstílusa miatt. A borturizmusra felkészült pincesorokon jókat ehet és ihat a turista. Érdemes hát útra kelni, és megismerni hazánk borait, ha már olyan szerencsénk van, hogy „borországban” élhetünk.
SZITTNYAI ZALÁN
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.