B

  • Barna Zsanett

    Imádok főzni! Igazi önmegvalósítás. Olyan, mint a festészet a zene a szobrászat. Ha valaki igazán magas szinten szeretné csinálni, akkor MŰVÉSZET. Egy jól sikerült étel, egy szép tálalás, egy igazi műalkotás.

    15 éves koromtól minden nyarat végig dolgoztam, mert lehetőséget kaptam, hogy a nyári tanulmányi szünetekben a budapesti Rozmaring étteremben dolgozzak és tanuljak. Négy nyáron át, betekintést nyertem a vendéglátás rejtelmeibe. Mivel szinte minden hétvégén egyszerre több esküvőt is bonyolítottuk, megtanultam hogyan dolgozzak önállóan, vagy ha arra van szükség, segítsem a kollégák munkáját.

    Érettségi után a 2 éves szakmai tanulmányom gyakorlati éveit, a hatalmas szerencsének köszönhetően, az ONYX étterem konyháján tölthettem. Olyan kiváló chefektől tanulhattam, mint Széll Tamás és Szulló Szabina.

    2015.-ben indultam a Bocuse d'Or utánpótlás versenyén ahol 2. helyezést értem el. Hatalmas megtiszteltetés ért, mert felkértek commis-nak a Bocuse d'Or magyarországi selejtezőjének versenyén Costes Downtown chefje Sándor Rodrigo mellé. Miután Széll Tamás megnyerte a magyarországi döntőt és elkezdődött a felkészülése az Európa Bajnokságra, másod commis -ként dolgozhattam velük egészen a versenyig. A Nagy európai döntőn, az Angol és a Dán csapat másod commija-ként végeztem a munkám. Életem eddigi legszebb pillanatai közé sorolom ezeket a napokat. 

    Igyekszem minden alkalmat megragadni tudásom gyarapítása érdekében. Megpályáztam egy tanulmányi ösztöndíjat, és ennek keretében félévet töltöttem Olaszországban, ahol több étteremben is dolgoztam. Elsajátítottam a tengeri halak, rákok, stb. konyhatechnológiai, folyamatait. Rengeteg receptet tanultam és ételt kóstoltam.

    Szeretek utazni. Bármerre jártam, mindig igyekeztem a helyi specialitásokat megkóstolni nem csak étteremben, hanem sok esetben, az utcai árusoknál is. 

    Imádom a fine dining konyhát igazi művészetnek tartom. De ahhoz, hogy igazán jó lehessek, mindent meg kell ismernem, rengeteg kell tanulnom, ezért úgy éreztem 4 év után váltanom kell, hogy bebizonyítsam, hogy önállóan is meg tudom állni a helyemet a konyhában. 
    2017. májusában csatlakoztam egy fiatal, innovatív csapathoz a Monk’s Bistrot- ban. Ennek köszönhetően a kreativitásomat is ki tudom élni a naponta változó Bistrot menünkben. Így megtanultam, hogyan állítsak össze önállóan úgy egy ételt, hogy azok tradicionálisak, szezonálisak és változatosak legyenek, és mindemellett képviselje azt a magas színvonalat, amelyet a Monk’s Bistrot nyújt.

    Éttermének honlapja
    Éttermének Facebook oldala
    Saját Facebook oldala

  • Bíró Boldizsár Botond

    Biró Botond Boldizsár vagyok a Béterv lakásétterem megálmodója.

    Hobbi szakács és parfümséf. Hogy megértsük, mit is jelent a parfümséfség, egy kicsit távolabbról az "A" tervvel kezdem. Civilben, mikor nem szakácskodok akkor egy natúr- és biokozmetikai üzletet igazgatok. Myropolium, mely egy görög eredetű szó és Illatszertár a jelentése. Ebből egyértelműen adódik, hogy a mindenféle arckrémek, testápolók, kézkrémek mellett illatokkal, azaz parfümökkel is foglalkozok.

    A parfümök alapjait a 100% tisztaságú, a természetben előforduló növényekből, gyökerekből, virágokból és fűszerekből kinyert illóolajok alkotják. És ha már fűszerekről beszélünk akkor nekünk hétköznapi halandóknak a fűszer említésekor mindenképp egy konyhai alapanyag jut eszünkben, amit a főzés során használunk ízesítésre. Elég, ha csak a rozmaringot, bazsalikomot, citromot vagy fahéjt említünk. Egyértelmű a felhasználása.

    És itt van a kapcsolódási pont az “A” terv és Béterv között, valamint a parfümséfség megszületésének magyarázata. A Béterv lakásétterem alapvetően illatvacsorák megszervezésére jött létre, ahol egyazon alapanyag sokszínűségét mutatjuk be a vendégnek. Első fogásként illat fomájában, utána pedig következnek a fogások, ugyanazzal a fűszerrel ízesítve. A Béterv 2012 novemberében nyitotta meg ajtaját az újdonságra kiváncsi vendégei előtt, és azóta számos rendezvény helyszíne volt. Külső helyszínen is vállalunk illatokkal egybekötött vacsorákat, akár házhoz is kitelepülve. Az egri borfesztivál vendégei voltunk 2016-ban egy Tokaji pincészettel, ahol a legjobb bor-ételpárosítás versenyében a második helyezést értük el. Borvacsorák, borkóstolók, születésnapok, leánybúcsuk, céges rendezvények, akár reggeli megbeszelélésekkel egybekötve, sajtóbemutatók vagy egy nagyszerű családi vasárnapi ebéd exklúzív környezetben való megrendezésére ideális helyszín.

    A lakásétterem legfőbb előnye, hogy a vendégek teljesen privát szférában, éttermi kiszolgálásban részesülve élvezhetik az esemény minden pillanatát.

    Saját honlapja
    Saját Facebook oldala