GASZTROTESZT

  • A burgerek hazája: Attaboy

    Az Attaboy étteremben minden a burgerekről szól. A hely egyszerű, ízlésesen van berendezve, semmi fölösleges dizájn.

  • A Cupákos, ahol úgy eszem, ahogy szeretnék

    Van egy szinte teljesen új hely a belvárosban, amit nekem találtak ki, meg azoknak, akik rajonganak az igazi finom és ízletes húsokért. Ez a hely a Cupákos, már a neve is igen jót sugall, sejtetve, hogy itt aztán nyugodtan ehetünk úgy, ahogy igazán szeretnénk. 

  • A franciák kedvence: a Rosé étterem

    Egyre több olyan éttermet tudunk bemutatni, ahol a vendéglátás tradicionális módját képviselik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az erőteljesebben reklámozott, felkapottabb éttermek mellett hírt adjunk ezekről is.

  • A Parlament árnyékában – Elysée Bistro és Kávéház

    A Parlament tövében nyílt meg az Elysee Bistro és Kávéház. Nem sok vendéglátóhely dicsekedhet ilyen előkelő helyszínnel, sőt, talán egy sem.

  • A Planet Sushi Allee

    Májusban nyitott meg Budán az Allee-ban a Planet Sushi. Merészségnek tűnt a helyszín, de a jelek szerint bevált a tulajdonosok számítása. A brand már ismert volt a nagyközönség számára, de az új egységüket teljesen újraálmodták: elegánsan laza dizájn, fém és fa ötvözése jellemzi.

  • A Tasty-ről főztünk, az eredmény minket is meglepett

    A Facebook legnépszerűbb főzős oldala a Tasty, ahol rövid, 40-50 másodperces, felgyorsított videókban mutatják be, miként kell elkészíteni a különböző ételeket. 

  • A Tastyről inspirálódtunk: Vegán szivárvány-pizza

    A Tasty nem véletlenül a világ legnépszerűbb internetes főzőcsatornája, hiszen számos rendkívül ötletes recept megtalálható rajta.

  • Balázs Café & Bistro

    A budapesti Ráday utcában található ez a kicsit régmúltat idéző hely. Mint tudjuk, a Ráday amúgy is az éttermekről elhíresült gasztroutca - bár a fénye az utóbbi időszakban megkopott a város több régiójának vendéglátószinten bekövetkezett fejlődése miatt.

  • Baraka – egy darabka New York

    A pesti belvárosban, mégis a város zajától teljesen elrejtett gyöngyszem a Baraka. Sokan hallottak róla, ismerik a nevét, de kevesen tudják, hogy milyen kézműves munka folyik itt.

  • Big Fish, ahol vendég vásárlóként rendel

    A budaörsi halpiacról indult Big Fish mára új márkávánőtte ki magát, mióta a tulajdonosai tengeri halakkal kezdtek el foglalkozni.

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.