HAGYMA

  • „Egytál-tészta” cukkinivel és pirított mandulával

    Sokáig idegenkedtem a szósszal együtt főzött tésztáktól: szeretem az „al dente” állagot, amit ily módon nem lehet realizálni. De a tél folyamán, mely itt az erdőben különösen zord volt – elfagyott vezetékekkel, lefolyóval, stb. – kénytelen voltam a vízfelhasználást fokozottan szem előtt tartani, és nem mindegy, hogy a serpenyő mellett fazekat is mosogatok, vagy sem.

  • A metélőhagymának ne csak a szárát, a virágát is fogyasszuk!

    A snidling az első hagymafajta, amely tavasszal megjelenik.

  • Bajai halleves

    Az ünnep kultikus fogása kétségtelenül a hal, és ezen belül is a pontyból készült halleves. Tekintve, hogy fanatikus halevők vagyunk, nem kívánok hitvitát kezdeményezni a bajai típusú és a passzírozott hallevesek rajongói között.

  • BAKONYI SERTÉSKARAJ, HUNCUT MÓDON

    A sertéskarajt felszeleteljük, enyhén megklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és kevéske zsiradékon elősütjük őket, majd fóliával letakarva félretesszük. A vöröshagymát felaprítjuk, és visszamaradt zsiradékon üvegesre sütjük.

  • Bárány Tajine

    Ha nem rendelkezel a marokkói konyha jellegzetes edényével, keress gyorsan valakit, aki igen. Nem fogod megbánni. Lesz egy új barátod és egy hihetetlenül finom ebéded.

  • Céklakrémleves pirított mandulával

    Első blikkre furcsának tűnik? Pedig nagyon finom. A lányom kifejezetten örömmel veszi, ha elkészítem. Nem csak az íze miatt, hanem azért, mert "rózsaszín". :) 

  • Citromkrémes rizottó spárgával és zöldborsóval

    A spárga végeket letörjük (mindig ott pattan el a szár, ahol a fás résznek vége), majd a borsóval együtt 10 percig pároljuk (én gépet használtam, de ez történhet egy fazékban, párolóbetéten is).

  • Egyszerű, laktató főétel: Krumplis tészta

    A tészta - burgonya párosítás igen kedvelt bárhol a világon. Talán nincs is olyan ember aki ne szeretné. Én, háziasszonyként különösen kedvelem, mert gyorsan el is készül. Olcsó, laktató, finom!

  • Ezeket az élelmiszereket hidegre teszi a hűtés

    Mindenki arra törekszik, hogy a hazahurcolt élelmiszerek minél tovább frissek maradjanak. Vannak azonban olyan élelmiszerek, amelyeknek nem tesz jót a hűtés, sőt!

  • Ezért könnyezünk hagymavágás közben

    A vöröshagyma a magyar konyha alapvető eleme, így aztán a könnyezés is a mindennapjaink része. 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.