Köztudott, hogy hazánkban az ünnepi asztal elengedhetetlen fogása szenteste a halászlé, azt azonban, hogy miért alakult ki ez a gasztro-hagyomány, már csak kevesen tudják. A gyökereket a keresztény tanításokban kell keresni.
Egészen a negyedik századig kell visszautaznunk az időben. Ebben a korszakban a keresztények rendkívül szigorú karácsonyi böjtöt tartottak egészen december 24-én éjfélig. Zöldségeken, gyümölcsökön és tésztákon kívül mást nem ehettek, 1966-ban azonban VI. Pál pápa úgy döntött, hogy enyhítve a szabályokon, engedélyezi a hús fogyasztását. A hithű keresztényeknél ettől kezdve valamilyen halétel, főként halászlé kerül az asztalra. A hal az ókereszténység szimbóluma, jelentése: Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó, másrészt a megtért embert, ünnepekkor pedig Jézus csodatetteit, a Krisztusba vetett hitet jelképezi.
A mélyen hívő lengyeleknél is hallevest fogyasztanak szenteste, de számos más keresztény országban is hagyománya van a halevésnek. Németországban előételként, kaviárként jelenik meg, Oroszországban pedig lazacos palacsintát fogyasztanak előszeretettel.
Nem szabad elfeledkeznünk a babonákról sem, amelyek újabb nyomós okot adnak a halászlé fogyasztására. A népi hiedelem szerint a hal haladásra, fejlődésre készteti az asztal körül ülő családot, amelynek a pikkelyek anyagi bőséget ígérnek a következő évre.
ESZTER
Kapcsolódó cikkünk: Halászlé halbelsőséggel töltött raviolival