séf1

Luke Thomas Észak-Walesben született 1993-ban, és már elég korán beszippantotta a konyha világa. Amint felérte a konyhapultot, már főzött otthon, és szenvedélyesen falta a szakirodalmat. Imádta a családi főzéseket, és neki nem volt elég, hogy a maradékot megkapja a krémekből, azt is tudni akarta, hogyan készül. A focizás és a játék helyett ő a konyhában volt, amikor csak lehetett. Már 12 éves korában elkezdett főzni, konyhákon dolgozni, például a Chester Grosvenor és a Burj Al Arab hotelben. Nappal iskolába járt, este és hétvégeken dolgozott.

Tehetségét hamar felismerték, és több Michelin-csillagos séf mellett képezte magát: dolgozott Heston Blumenthallal, Thomas Kellerrel is többek között. 2009-ben, 15 éves korában megnyerte a Futboardchef nevű versenyt, és innentől karrierje már csak felfelé ívelt. Már akkor is klasszikus brit összetevőket alakított át műalkotásokká. A Junior Mester Chef televíziós műsor szakértőjeként megismerhette a nagyközönség, és 18 éves volt, amikor átvette első konyháját.

Azóta már szakácskönyvet is megjelentetett, Luke´s Cookbook címen, amelyben meglepő kreativitását csillogtatta meg. Saját elmondása szerint a Nagy-Britannia Legfiatalabb Séfje cím átok és áldás is egyben. Egyrészt sokan kételkedtek tudásában, mindenki összesúgott a háta mögött, és úton-útfélen azt akarták, hogy mutassa meg tudását azokon a konyhákon, ahol dolgozott. Másrészt büszkeséggel tölti az el, hogy sokaknak inspiráló az élete, és miatta vágnak bele álmaik megvalósításába. Saját éttermét is megnyitotta, Luke´s Eating House néven, ahol egy klasszikus menüvel kápráztatta el a közönséget.

séf2

AirChef

Kapcsolódó cikkünk: 

 

FŐTÁMOGATÓ

Kende Gastro logo 5 prof konyha

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.