Szinte hetente nyílnak Budapesten a vendéglátóhelyek, és sajnos, szinte hetente akad, amelyik bezár. A világban azonban számos olyan vendéglő működik, amely már több száz éve várja a vendégeket.

régi1

A Sobrino de Botín elnevezésű étterem 1725-ben nyitott meg Madridban. Akkoriban borozónak indult, de tény, hogy azóta is nyitva van. Érdekessége, hogy egy-egy bútordarab mellett a kemence – amelyben a hely híres sült malaca is készül – majd’háromszáz éves.

1421 óta üzemel egy stockholmi luxusétterem, amely egyszerű fogadóként kezdte pályafutását.Egy német szerzetes hozta létre még utasellátóként, majd kocsma, végül elit étterem lett.

Az 1416-ban alapított Pekingi Kacsa nevű egység Kína legrégebbi étterme. Szinte a nyitás óta a kacsa szerepel az étlapon, és az elkészítésének tökéletesítésére 600 év állt rendelkezésre.

Az abszolút rekorder a salzburgi, jelenleg Stiftskeller néven futó étterem. A Salzburgi Szent Péter templomban működik, és 803-ban alapította az Alcuin nevű francia szerzetes. Neki köszönhetően erről írásos emlékek is a rendelkezésünkre állnak.

régiétterem2

AirChef

Kapcsolódó cikkünk: 

 

hirdetés
hirdetés