© 2018 Foodyny.

Csak elsőre furcsa olvasni, hogy a modern kori borászok milyen új technológiát használnak a nemes nedűk szakszerű érleléséhez, mert ha belegondolunk, tökéletesen igazuk van, hogy a víz alatti világot célozták meg maguknak.

A történet ott kezdődött, hogy amikor egy évek óta elsüllyedt kereskedelmi hajó gyomrából felhoztak pár épen maradt borospalackot, rájöttek, hogy a víz alatt, fénytől és oxigéntől mentes, állandó hőmérsékleten tárolt borok igen kellemes aromát kaptak a különleges érési folyamatoknak köszönhetően. Ekkor jött az ötlet, hogy ezeket a körülményeket viszonylag egyszerű reprodukálni: a vízfelszín alá kell elhelyezni a bortartókat, és csak várni kell. Íme négy olyan borászat, amely már nagyüzemi módon alkalmazza ezt a merészen új, mégis meglepően egyszerű technológiát.

Gaia borok, Görögország
A Santorini szigetéről származó fehérborok öt évig pihennek ketrecekben, a sziget mellett a tengerben, 25 méteres mélységben. Fontos, hogy lassan kell elsüllyeszteni a tárolókat, melyeket aztán nem bolygathat senki. A szigeten egyébként már egy új szőlőfajtával, a Assyrticoval is kísérleteznek, ebből Thalassitis néven kerül bor a boltok polcaira.

Weboldaluk:http://www.gaiawines.gr/

Edivovina, Horvátország
Ebben a horvátországi, víz alatti pincészetben a borokat terrakotta amforákban tárolják, ami tökéletes termikus feltételeket teremt az öregedéshez. A palackokat három hónapig tartó akvatóriumban érlelik, majd később 18-25 méteres mélységben pihentetik egy-két évig.

Weboldaluk: http://www.edivovina.hr/about

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.