A tetkós séfek, séfes tetkók sorozatunkba szeretnénk bemutatni egy újabb séfet, aki nem más mint Hadzsala Krisztián a Robinson étterem executive séfje!
- Mikor készült az első tetoválásod?
Tizennyolc éves koromban. Az egyik barátom, Király István tetoválószalonjában, az akkori Moszkva téren. Ő akkor a Magyar Tetoválók Szövetségének elnöke volt, azóta pedig az egész világot rommá veri a kick-box egyesületével. A tetoválás után rohantam megmutatni a nagymamámnak, aki épp kórházban volt. Mosolygott, és annyit mondott, hogy nem baj kisfiam, csak fülbevalód soha ne legyen! Fülbevalóm soha nem lett, tetkóm viszont annál több.
– Mi volt a története?
Nézd, biztos tök menő lenne, ha azt mondanám, hogy az első tetkónak az volt a története, hogy magamra akartam varratni ezt vagy azt, mert az számomra ezt vagy azt jelentette. De nem így volt. Tizennyolc voltam, gyakorlatilag a szülinapomra csináltattam. Egyet tudtam, hogy akarom, mindig is akartam. Be voltam rezelve rendesen, fog fájni vagy nem fog fájni?
Hogy fog kinézni? Ezeken gyorsan túltettem magam, beszéltem Pistivel, ő pedig olyan jó fej volt, hogy beküldött a szalonba, és odaszólt: csinálják meg nekem ajándékba. Bementem, meglett, azóta is szeretem.
– Mikor követte a többi?
A következő három évvel később. Akkor éppen egy nehezebb időszakon mentem keresztül. Rajzolgattam mindenfélét, és egyszer kijött belőlem egy maszk rajza. Bevittem a szalonba, elmondtam, hogy ez kábé mit jelent számomra, és ott, együtt a tetoválóval átrajzoltuk, abszolút személyessé tettük a mintát. Ennek valóban van számomra jelentése.
– Mi ez?
Abban az időben sok volt bennem a felgyülemlett feszültség, és sokszor voltam nagyon nem jó fej másokkal. A bal kezem arra emlékeztet, hogy többé ne legyek olyan.
– Mit szólt hozzá a környezeted?
Akkoriban, még nem volt mindenkin tetoválás. Habár szemtelenül jóképű és fiatalos vagyok, az első tetoválásaim már húsz éve készültek.
Akin akkoriban tetkó volt, annak olyan területen volt a testén, ahol nem látszott azonnal. Ezzel szemben én az alkaromra varrattam. Volt olyan munkahelyem, ahol azt szerették volna, ha eltakarom. Nem tettem, inkább nem dolgoztam ott tovább.
– A kollégáknak, vendégeknek tetszenek a tetoválásaid?
Soha nem érdekelt igazán az, hogy kinek hogyan és mennyire tetszik az ami rajtam van. Ha ezen gondolkoztam volna, akkor nem lenne rám varrva semmi. Ma már teljesen más ennek a megítélése, mint húsz éve. Mondhatni, hogy a tetoválás hétköznapivá vált, kifejezési forma lett, és gyönyörű tetoválásokkal találkozom nap mint nap, egyedi és nagyon szép munkákkal. Kevesen tudják, de Magyarországon a tetoválás világszínvonalú.
– Lett-e előnye, netán hátránya annak, hogy van tetkód?
Ha annyi ideje veled van valami, mint velem, akkor hozzá szoksz ahhoz, hogy az utcán az emberek megnéznek, megkérdezik, hogy hol csináltattad, miért ilyen szépek a színek, fájt-e és a többi… De mivel hozzám tartozik, a személyiségem része, így nem tapasztaltam hátrányát soha, hacsak azt nem, hogy a jobb karomból nehéz vért venni, mert nem látszik a vénám. Viszont az előnyét élveztem. Részben a tetoválásaimnak köszönhetem a feleségemet, Biró Csilla grafikust, és vele együtt a kisfiunkat Ivánt. A behálózás része volt, hogy terveztettem vele egy teljes jobb karos tetkót, ezeket látjátok a fotókon.
Fotók: Vulman Péter
Mr. Foodyny