2007-ben Magyarország kormánya felkérte a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületét, hogy alkossa meg Magyarország születésnapi tortáját augusztus 20-ra, tisztelegve államalapító Szent István emléke előtt.

Ahogy azt élőben követhettétek Facebook oldalunkon, ma a Parlament Vadásztermében kihirdettük Magyarország Tortája 2017 és Magyarország Cukormentes Tortája 2017 verseny győzteseit.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete immár tizenegyedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája”, pályázatot.

orszagtorta2017bA szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választ ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolják a döntős tortákat és a készítőikkel konzultálva javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.

Végül a harmadik, utolsó zsűrizési körben újra pontozással választották meg a győztest, mely idén nem más, mint a Balatoni Habos Mogyoró, Vaslóczki Orsolya budapesti cukrász alkotása. A tehetséges fiatal cukrász hölgy korábban már a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt is megnyerte.

Gratulálunk a nyertesnek és a második, illetve harmadik helyezett torta megalkotójának is. A harmadik helyezett Ipacs Balázs Szent Erzsébet tortája lett a Hisztéria Cukrászdából, a második helyen Erdélyi Balázs Fertődi Fekete tortája végzett a FRER Cukrászdából.

orszagtorta2017a

És hogy milyen is a Balatoni Habos Mogyoró?

A torta mogyorós habtészta alapú, melyen mogyorós roppanós réteg, fekete ribiszke zselé, tejcsokoládés karamell, mogyoró hab rétegződik, és mogyoróolajos áthúzóval lett bevonva. A „Balatoni” jelző, a dél-balatoni régió jellegzetes és ízletes csonthéjas gyümölcsére, a mogyoróra hívja fel a figyelmet, a régióban jelenleg is találhatók remek zamatú gyümölcsöt termő ültetvények. A nyertes torta készítője is dél-balatoni termelőtől származó mogyoróolajat használt a tortához.

orszagtorta2017c

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Idén a budapesti Zazzi Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült édessége, a Pöttyös Panni fantázianevű kreáció nyert. Az üde málna mousse kellemes savanykásságát finoman kiegészíti a szilva réteg édessége. A piskótában a mák intenzív ízét a mandulaliszt teszi selymesebbé. Varga Margit cukrász tortája szeletenként csupán 6 g szénhidrátot és 167 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választása lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

orszagtorta2017d

 SütiChef

Kapcsolódó cikkünk: 

 

hirdetés
hirdetés