Rebeka a telet Madridban húzta ki – ott él a testvére, de semmi pánik, nem hasonlít Rebekára – ahonnan hazajőve egy szép ajándékkal lepett meg.

Szalasztjuk az üzletbe Rebekát, hogy hozzon onnan öt zsemlét. Adjunk neki hat zsemlére való pénzt és boldogan megy, mert szeret jól járni.

A folyosón összefutottam Rebekával. Kérdezte, mi jót készítek ma? A menü – mondtam – sárgarépa főzelék lesz á la Szűzlány módra. Szemében felcsapott a kétkedés lángja, ami – láttam előre – csak az első svéd zsemle elfogyasztása után fog lelohadni. 

Én már láttam idén epret... lehet, hogy csak álmomban... eggyel több ok, hogy készítsünk egy álomfinom rétest belőle. Nem igényel különösebb szakértelmet, még talán Rebeka is képes lenne a feladat kivitelezésére, ha nagyon nekidurálná magát.

Vettem huszonötdeka darált mákot. Nem kellett volna. Illetve kellett, különben hogyan süthetnék mákost mák nélkül? Csak észre kellett volna vennem, hogy Rebeka áll a kasszánál mögöttem.

Rebekának újabban az a fixaideálja, hogy ő találta fel a spanyolviaszt. Mindenről azt hiszi, hogy neki jutott eszébe először... pedig, hiába is esküszik égre-földre, a mandulás almatortához semmi köze.

Rebekát a diéta fizikailag annyira megviselte, hogy már szinte csak hálni járt belé a lélek, lelkileg is teljesen összetört, rémeket látott, ilyenkor nem lehet vele bírni, másrészt meg teljesen kiálhatatlan. Egyetlen dolog nyugtatja meg, a sárgarépa torta.

A minap Rebeka megállított a folyosón és azt mondta, buggyantott tojáslevest enne, mert az a legszebb leányéveire emlékezteti, de nem tudja a receptjét.

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.