DK1

"Fontos, hogy kialakítsunk hagyományokat"

Dobó Kata légies alkatáról és szupermodelleket is zavarba ejtő alakjáról nem éppen a nagy evések jutnak eszünkbe. Pedig Kata nagyon is szeret enni, és nem sanyargatja magát. A vasárnapi ebéd kapcsán gyerekkori emlékek kerülnek elő.
- Leginkább az, amikor még éltek a nagyszüleim és mindig náluk tartottuk. A klasszikus menüvel. Húsleves, rántott hús, desszertnek kókuszos kocka.
Amióta színésznő, sokszor játszik hétvégén, ezért az ilyen napokon kimaradnak ezek a varázslatos órák.

Gyerekkorában nem volt kimondott szabály, hogy a család minden tagjának együtt kell ülnie az asztal körül, de mégis mindenki ott volt, hiszen ez volt mindannyiuk vágya.
- Szerintem a gyerekeknek fontos, hogy kialakítsunk ilyen hagyományokat, amiket majd tovább visznek. Ilyen pl. a közös főzés élménye is.

A klasszikus menü a nagymama csodás ételein túl ma már mást is tartalmaz.
- Nagyon szeretjük a húst, így annak mindenképpen lennie kell a tányéron. A párom isteni steaket készít, amihez különböző párolt zöldségeket eszünk. Szintén nagyon szeretjük a leveseket is, kedvencünk a csirkeszárnyas borsóleves, amiben csirkemáj is van.

Szerencsére Katának most nem lesz előadása a hét utolsó napján, így lesz alkalmuk kikapcsolódni és enni egy jót.
- Most vasárnap, ebben a meglepően szép őszi időben biztosan nem otthon eszünk majd, inkább elmegyünk ebédelni valahová. Még a Balaton sincs kizárva.

DK2

 Kapcsolódó cikkünk: Foodyny menni Amerika 1.

hirdetés
hirdetés

SZTÁRHÍREINK

ROVATUNK TÁMOGATÓJA

TMC logo

FŐTÁMOGATÓ

Kende Gastro logo 5 prof konyha

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.