Nem könnyű külföldön élni, no nem csak azért, mert az embert a családjától és a barátaitól többszáz kilométer választja el, hanem azért is, mert nagyon nehéz a megszokott ízekhez jutni.

Reviczky Gábor színművész régóta a minőségi kávézás hazai nagykövete, aki él-hal a finom pörkölésű, tökéletes kávéért. Arra azonban még ő maga sem számított, hogy a magyar kávéforgalmazó, akivel hosszú idő óta dolgoznak a legkiválóbb ízharmónia megalkotásán, meglepetésként róla nevezi el legújabb kávéját.

A színész azt gondolta, hogy majd a hazai gasztronómia alappillérével, a paprikával lepi meg a vendéglátóit, de nagyot kellett csalódnia: őt lepték meg olyan ételekkel, amelyekről még csak nem is hallott.

Az Ázsia Expressz versenyzőivel népes stáb utazott távol-keletre, a forgatócsoporttal tartott a műsorvezető, Ördög Nóra is.

A színész-műsorvezető az utóbbi időben többször megmutatta már, hogy kiválóan ért a süteményekhez. Clau 2015 nyarán döntötte el, hogy megvalósítja egyik régi álmát, cukrásznak áll.

A TV2 időjósának az Ázsia Expressz résztvevőjeként nem volt ideje kulináris kalandokra, mint mondja csak azzal volt elfoglalva, hogy egyen, és fusson tovább. Épp ezért szívesen vissza is menne egyszer, mert a verseny miatt rengeteg dolgot kihagyott.

A TV2 népszerű meteorológusa boldogan vágott neki az ázsiai túrának, mert azt hitte, hogy katonaviselt obsitosként nem érheti meglepetés. A lelkesedése a félig tollas, bőrrel főzött helyi „csirkepörkölt” elfogyasztásáig tartott.

Nagyon érdekes dolgot mondott a színésznő a Foodyny riporterének. Azt mesélte, hogy az Ázsia Expressz forgatása alatt, életében először érezte azt, hogy tényleg éhes. Nem, nem csak az agya kívánt egy kis csokit, hanem komoly lelki és fizikai tüneteti voltak.

A botrányairól elhíresült debreceni riporter kint sem rejtette véka alá, mit gondol az európai gyomortól idegen helyi ételekről. Mindenkinek megmondta a magáét, a házigazdájának pedig új ételt mutatott. Kevésen múlt a dráma.

SZTÁRHÍREINK