© 2018 Foodyny.

Nem beszélek olaszul, de az egyik kedvenc szavam - természetesen a pasta után - a cantuccini. Nem csak azért, mert egy roppant finom, mandulás édességet, vagyis biscotti-t takar, hanem a dallamos hangzása is magával ragad.

A sütemény tulajdonképpen egy édes kétszersült, amit ebéd után és/vagy délutánonként fogyasztottak a híres olasz desszertborba, a Vin Santo-ba mártogatva. Hagyományosan mandulát kevertek bele, de ma már számos változata létezik, szinte bármilyen maggal elkészíthető, sőt tovább ízesíthető fűszerekkel, gazdagítható mazsolával, vagy csokival. Az idők során pedig az is változott, hogy mivel fogyasztják, manapság előszeretettel kínálják a kávézók cappucino-k, latte-k és teák mellé is.

Olasz sütit, csakis olasz recept alapján készíthetek, ami pedig nem is származhat máshonnan, mint a legkedvencebb szakácskönyvemből, Gennaro Contaldo Italian Bakery könyvéből. Nyugodtan készítettek extra nagy adagot, mert a kétszersültek a hosszú sütési időnek köszönhetően teljesen kiszáradnak, így sokáig elállnak.

cantuccini

Hozzávalók - 2 rúdhoz

  • 300 g liszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • egy csipet só
  • 2 tojás
  • 80 g cukor
  • 60 ml tejszín
  • 150 g mandula

Elkészítés
Egy tálban keverd össze a lisztet, a sütőport és a sót. Egy másik tálban verd fel a tojásokat a cukorral, majd add hozzá a tejszínt és egy fakanállal keverd bele. A keveréket öntsd a liszthez és jól dolgozd össze. Utána keverd el benne a mandulát is (beleteheted egészben, de kicsit fel is darabolhatod, én ez utóbbit szoktam).
A tésztát felezd el, és mindkét részből gyúrj egy kolbász alakú rudat. Tedd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd süsd 170 fokos sütőben 15 percig. Ekkor vedd ki, szeleteld fel kb. 2 centis darabokra, majd a szeleteket tedd vissza a tepsibe. Így mehetnek vissza a sütőbe kb. 10 percre. Akkor jó, ha teljesen kiszárad, és ropogós lesz a tészta.

Ha nem fogy el néhány nap alatt, tedd fém dobozba, vagy egy üvegbe, amiben 2-3 hétig is eláll.

Forrás: http://varosikonyha.blog.hu/

Kapcsolódó cikkünk: Ilyen a karácsonyi készülődés Olaszországban

 

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.