© 2022 Foodyny.

gizipal1.jpg

A palacsinta szerintem egyaránt nagy kedvenc a gyerekek és a felnőttek körében, de most kizárólag csakis a felnőttek figyelmébe ajánlanám ezt a borkrémhabbal megtöltött finomságot. A palacsintát a szokásos módon sütöttem meg, és a tésztán is csak annyit változtattam, hogy MARESI kávétejjel kevertem össze, melytől még finomabb lett. Ezután egy főzött, habos krémmel töltöttem meg, melyből a mazsolát sem sajnáltam ki. A mazsolát természetesen ki is hagyhatjuk a krémből, mert anélkül is finom, de igazán kár lenne érte....

gizipal2.jpg

Hozzávalók kb. 10 db palacsintához:

  • 20 dkg liszt
  • 2 db tojás (nagy)
  • csipet só
  • 2 tk cukor
  • 1 dl MARESI kávétej
  • 2-3 dl szénsavas ásványvíz
  • 2 ek olaj (+ a sütéshez)

A tojásokat keverjük össze a sóval és a cukorral, adjuk hozzá a MARESI kávétejet és kb. 2 dl szénsavas ásványvizet, majd keverjük össze.

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, és kézi habverővel keverjük simára, majd adjuk hozzá az olajat is. (keverés közben, ha szükséges adjunk még hozzá szénsavas ásványvizet)

Ezután hagyjuk legalább egy fél órát állni, mielőtt elkezdenénk sütni a palacsintákat.

Végül olajjal vékonyan megkent palacsintasütőben, süssük meg a palacsintákat, majd tegyük félre tálalásig.

gizipal3.jpg

Borkrémhab hozzávalói:

  • 3 dl édes fehérbor
  • 1 dl víz
  • 4-5 db szegfűszeg
  • kisebb darabka fahéj
  • 2 ek barna cukor
  • 10 dkg mazsola
  • 3 db tojássárga (nagy)
  • 10 dkg barna porcukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 1 ek liszt
  • 2 dl Hulala (v. habtejszín)

A bort és a vizet öntsük bele egy edénybe, majd adjuk hozzá a szegfűszeget, a fahéjat, a mazsolát, és a barna cukrot, majd főzzük kb. 10 percig.

Ezután szűrjük le, és hűtsük ki. A mazsolát tegyük félre.

A tojássárgához adjuk hozzá a barna porcukrot, a vaníliás cukrot, és keverjük habosra, majd szitáljuk hozzá a lisztet, és keverjük simára.

Ezután állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a fűszeres bort.

Ezután gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett, főzzük puding sűrűségűre a krémet, majd vegyük le a gőzfürdőről, és kevergetve hűtsük ki teljesen. (érdemes kevergetve kihűteni, mert akkor szép selymes lesz a krém)

Amikor a krém már teljesen kihűlt, adjuk hozzá az előzőleg félretett mazsolát, majd keverjük össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a teljesen kihűlt borkrémhez.

gizipal4.jpg

Tálalás előtt töltsük meg a palacsintákat a mazsolás borkrémhabbal, helyezzük tányérra, majd úgy kínáljuk.

 

Forrás: http://gizi-receptjei.blogspot.hu

 

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.