Nemrég számoltunk be arról, hogy a soul food, a cajun és a kreol konyha iránt érdeklődőknek immáron nem kell Louisiana államig, de még Budapestig sem utazniuk ahhoz, hogy megkóstolhassák az amerikai Dél specialitásait. Most pedig a város első francia éttermén keresztül ismerkedhetnek meg a szegediek az olyan klasszikus francia fogásokkal, mint a burgundi marharagu vagy a névadó coq au vin, azaz vörösboros kakas.

A francia konyha különlegességeit az egykori Dugonics téri Z. Nagy cukrászda helyén kell keresnünk, itt mutatkozott be ugyanis a Boros Kakas és annak séfje, Lebel Jérôme az elmúlt év decemberében. Nem csak a séf francia, a személyzet egy része is, Jérôme felesége például a vendégek kiszolgálásában vesz részt. 

Kívül a kávézó, belül az étterem található. Ez utóbbiban a zöld és a bordó szín uralkodik, kellemes félhomállyal társulva. A Boros Kakas inkább a klasszikus éttermi-kávéházi stílust követi, mégis az enteriőr egy-két elemén már a ma divatos bisztróstílust véltük felfedezni. Ilyen a hatalmas tábla, amire krétával írták fel a menüt vagy a falon olvasható bájos francia felirat: “A konyha annak művészete, hogy az élelmiszerből boldogságot alkossunk.” A falra akasztott képek nagy részén a francia Alpok hegycsúcsaiban gyönyörködhetünk. 

Amikor február elején Párizsban jártunk, a nagy hidegben mindennél jobban esett volna egy forró leves, de a legtöbb bisztróban egyáltalán nem kaptunk, végül a Montmartre-on találtunk rá arra a francia hagymalevesre, amelyik megmentette az életünket. A Boros Kakas e téren is követi a francia hagyományokat, ugyanis egyetlen levesként zöldborsókrémleves (posírozott tojással és ropogós chorizo chipsszel) szerepel az étlapon. A csinos kis lábasban tálalt levesnek jól állt az enyhe borsos csípősség, a lágy tojássárgája pedig harmonikusan keveredett össze a kellemesen sűrű (de még közel sem főzelék sűrűségű) lével.

A főételek közül a francia bisztrókonyha klasszikusát, a névadó vörösboros kakast kóstoltuk meg. A kakas húsa annyira porhanyós volt, hogy szinte leomlott a csontról, a paradicsomos-vörösboros alapú ragut pedig a rengeteg gomba, karikára vágott sárgarépa és hagyma tette gazdaggá. Némileg meglepett a rizsköret, amit valahogy sosem társítottam a francia konyhával. A köretet stílusosan egy szál árvácskával díszítették.

A másik választott főétel a boeuf bourguignon, avagy a burgundi vörösboros marharagu volt. A franciák “pörköltjét” a Julie & Julia című filmből ismerhette meg az ország. Bevallom, én a film bemutatása óta kíváncsi voltam, milyen is ez a fogás egy igazi francia séf által elkészítve. Nos, nagyon finom volt, mégis a boros kakas valahogy jobban ízlett. A marhahús omlósan puhára főtt, de a sűrűre befőzött gombás-hagymás ragut a karakteres vörösboros íz túlzottan uralta. A virágszirom erről a fogásról sem hiányozhatott, ezúttal a puhára főtt burgonyára helyezték rá.

A desszertek közül választott két mini créme brulée teljesen levett minket a lábunkról. Az istenien lágy vanília- és csokoládékrém a hajszálvékony, ropogós karamellréteggel, mint mindig, most is elképesztően jó párost alkotott. Az adag sajnos tényleg elég mini, én háromszor ennyit is meg tudtam volna enni belőle. 

A Boros Kakast egy családias hangulatú vendéglőként tudnám leírni, ahol egy ebéd vagy vacsora erejéig betekintést nyerhetünk a házias francia ízek világába. Jérôme felesége bájosan tört magyarsággal veszi fel a rendeléseket, amelyek húsz percen belül meg is érkeznek. A tálalás rusztikus (vagy inkább olyan, mintha egy francia nagyi asztalánál ebédelnénk) és az adagokra sem lehetett panaszunk, viszont sajnos nem minden fogás elérhető az étlapról. Talán érdemesebb lenne mindig csak az aznapi kínálatot felírni egy nagy táblára. Az egyik kedvenc házias jellegű párizsi éttermemben, a Le Tout Petit-ben is így tesznek, mégis a naponta megújuló, legfeljebb 10-12 friss fogással állandó telt házuk van. Ízelítőnek beteszek pár képet, amelyek a Le Tout Petit-ben készültek. 

A vörösboros kakasragu ára 4 190 forint, a burgundi marharagu 3 490, a zöldborsókrémleves 1 690, a créme brulée pedig 990 forintba kerül. Ez szegedi viszonylatban valóban magas árnak számít, de Párizsban ennek a duplájáért tudtunk hasonló fogásokat megkóstolni, úgyhogy aki kíváncsi az autentikus francia konyhára, és nem akar ezért 1500 kilométert utazni, annak érdemes kipróbálnia.

Forrás: http://sunseaty.blog.hu/

Kapcsolódó cikkünk: Egy falat Louisiana Szeged belvárosában