12 év vegetáriánus életmódot követően egyik napról a másikra, ismét húsevővé váltam. És hogy mik a tapasztalataim? Máris megosztom a Foodyny olvasóival!

vegabol husevo1

18 éves koromban kezdődött minden. Ebben az időszakban nagyon sokat fájt a fejem és a gyomrom is, a háziorvos tanácsára pedig úgy döntöttem, két-három hónapra visszaveszek a húsfogyasztásból. Ez olyan jól sikerült, hogy egészen harmincéves koromig így is maradtam. Az első terhességem ideje alatt nem éreztem a hús hiányát, akkoriban a mindennapjaimat a tejszínes-gombás penne töltötte ki. Kisfiúnak adtam életet, aki bár nem óriási súllyal, de makkegészségesen jött a világra.

Most a második kisfiamat várom. Ez a várandósság pedig teljesen más, mint az előző. Az első hónapok émelygését felváltotta a téliszalámi iránti vágy. Persze, kezdetben aggódtam, hogy mit fog szólni a szervezetem ahhoz, hogy 12 év után ismét húst kell majd emésztenie, és persze tartottam attól is, hogy visszatérnek a migrének. Orvosok tanácsára végül úgy döntöttem, azt eszem, amit megkívánok. Ez pedig jelen esetben a hús és a gyümölcs.

Kezdetben nem vittem túlzásba a dolgot, egy-egy szelet téliszaláminál és egy-két falat csirkepörköltnél megálltam. Na, de akkor jött a disznótoros időszak és vele együtt a hurkák és a kolbászok. Ezeknek már nem tudtam ellenállni. S bár bevágtam mindenből egy jókora adagot, szerencsére semmilyen negatív tapasztalatom nem volt ezután, így a továbbiakban már bátrabban fogyasztottam húst.

Most, túl a félidőn, azért mindennap nem eszem húsos ételeket, hetente nagyjából háromszor viszont igen. Halakat és csirkehúst fogyasztok inkább, de néha egy jó marhahúsos burger és az imádott sült kolbász is lecsúszik. Sokan mondták, majd nézzem meg, hogy megindulnak a kilók azzal párhuzamosan, hogy vega életemet lecseréltem flexitáriánusra. Nem lett igazuk, három kilóval vagyok csupán több, bár tény, a java még hátra van…

ESZTER

Kapcsolódó cikkünk: Ezt egye, ha lányt szeretne, ezt, ha fiút!

SZTÁRHÍREINK

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.