A kókuszkocka gyerekkorunk meghatározó süteménye, és valljuk be, ma is szívesen eszünk belőle, ha szembe találkozunk vele a kifőzdében, a pékségben vagy egy közeli cukrászdában. Az elkészítésére már ritkábban vállalkozunk. Kiment volna a divatból? Az lehetetlen!
Marton Adrienn ételstylist, privát séf, műsorvezetőt is komoly érzelmi szálak fűzik az édességhez: gyerekkorában nagymamájával közösen készítették. Az első igazán meghatározó sütési élmények is ehhez a desszerthez fűzik, ráadásul az alapanyagok is igazán közel állnak a szívéhez.
– Nagyon szeretem a kókuszt, az étcsoki pedig a nagy kedvencem. Ha lakatlan szigetre kellene mennem, biztosan ezt vinném magammal – mondja. – Kisgyerekként együtt kevertük ki a sütemény tésztáját a mamámmal, aki aztán felolvasztotta a csokit, én pedig a nagyját kinyalogattam a tálból, mire oda került volna a sor, hogy beleforgassuk a kockákat – teszi hozzá nevetve.
Adrienn ismert arról, hogy klasszikus ételeket gondol újra, hogy aztán egészséges, reform alapanyagokból készítse el. A kókuszkocka azonban szent és sérthetetlen, már csak a nagyi iránti tiszteletből is.
Hozzávalók a tésztához:
Hozzávalók a mázhoz:
A mikróban olvasszuk meg a vajat, közben a cukrot a tojással verjük fel. Adjuk hozzá a lisztet, a sütőport és a langyosra hűlt, olvasztott vajat, majd mehet bele a méz és a tej is. Keverjük homogén állagúra, majd kivajazott, belisztezett tepsibe öntjük, és 180 fokon nagyjából fél óra alatt készre sütjük. A kihűlt, megsült tésztát vágjuk kockára, közbe pedig készítsük el a mázat.
Alacsony lángon főzzük össze a tejet, a kakaót, a porcukrot és a vajat, majd félretesszük és hagyjuk, hogy langyosra hűljön. Ekkor mártsuk bele bambusztű segítségével a kockákat egyesével, majd gyors mozdulatokkal forgassuk bele a kókuszreszelékbe is.
ESZTER
Kapcsolódó cikkünk: Retró konyha: A nudli sosem megy ki a divatból