Semmi különös, csak egy „lyuk”. Olaszul „il Buco”.

Egy pöttömnyi olasz bájzli, vadonatúj, még szagos a falfestéktől, borlap még nincs, van viszont egy überlelkes séf, Tóth Ferenc, aki otthonosan mozog az olasz konyha világában. Hát persze, hogy kockás abrosz, de nem ám csak díszlet, tartalmilag is az, ami: olasz kifőzde, házias kivitel, friss nyersanyagok, ott készült tésztákkal, kenyerekkel, többek között tintahal tintájával színezett, ízesített kenyér is, amit azonnal bruschetta formájában egy fadeszkán oda is tesznek elénk.

Ezt a pizzakenyérre halmozott másik bruschetta változat követi. Hiába keresem a Facebook oldalukat, az sincs, viszont van tartalmas halleves, átütő ízekkel, éppen csak a tenger mormolása nem hallatszik ide, helyettesíti a Király utcai trolibusz kéjes zúgása.

Egy kis olasz, egy lyuk, ahol mindig úgy fogadnak, mintha hazaértél volna, megsimogatják a buksi fejedet, és szó nélkül eléd teszik a ropogós pizzát vagy egy paprikakrémes rizottót, rajta szépen sült branzínó filével, az sem zavar, ha egy kis sajt is kerül rá, szívből jött, hadd maradjon. Viszont a gazdagon ízesített minestronéban vidáman olvadozhat a sajt.

És minden spagettik alapja, az ős készítmény: agli, olio e pepperoncino aztán végképp az otthon üzenetével érkezik, még akkor is, ha személy szerint én keveslem rajta a petrezselymet. Most még bukdácsol, keresi a helyét, de már így is ígéretes, főleg a séfnek köszönhetően, aki a hangos, de annál szívesebb olasz vendéglátás magyar reinkarnációja.

Kapcsolódó cikkünk: Kulináris párhuzamos valóság