Kórházi koszt a szülészeten

Egy nap a várandós osztályon, fél nap a császáros őrzőben, két és fél nap az újszülött osztályon. Szerencsém van, hogy ennyivel megúsztam a SOTE Baross utcai részlegének vendégszeretetét – már ami az ételeket illeti. Az ugyanis nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mindhárom osztályon fantasztikus, emberfeletti munkát végeznek az orvosok és az ápolók is, arról pedig, hogy mi kerül a kismamák elé szürke műanyag tálcán, a legkevésbé sem ők tehetnek.

Képünk illusztráció
A különbség nem csak az, hogy én szőke vagyok, a hölgy pedig barna, hanem az is, hogy ilyen idilli állapottal soha, de soha nem találkozhatunk a szülészeten

1. nap

Délelőtt a terhes ambulancián kezdem a napot. Szokásos CTG-re érkezem. A kicsi persze békésen alszik, úgyhogy kóla-sportszelet kombinációt követően ismételek. A trükk bevált, így mehetek fel, hogy elfoglaljam a cellámat – vagyis szobámat – két cuki kismama társaságában az első emeleten. Mivel ebédet nem kérek – az iménti cukorsokk hatása alatt maradva –, így később kiderült, hogy vacsorám sincsen. Még szerencse, hogy a büfében volt egy fullos szendó: magos kifli, szalámi, sajt, uborka, saláta. Na, ezzel ki lehet húzni a napot.

2. nap

A kicsi 8:25-kor világra jön. Mindenki jól van, mindenki egészséges, irány a császáros őrző, ahol hat órán keresztül kell nyugiban pihenni. Ez idő alatt ásványvizet kortyolok. A nővérkék ajánlására Apa hoz vagy harminc deka pogácsát a közeli látványpékségből, én pedig áldom az eszemet, hogy becsempésztem a szatyorba két kapucsínós proteinszeletet. Ezzel garantáltan nem halok éhen. Hiába megyek ugyanis le az újszülött osztályra a délutáni órákban, vacsora nincsen. Marad a víz, a reggel óta megszáradt pogi és az a fél proteinszelet, amit nagyon okosan félretettem szűkösebb időkre.

3. nap

A tegnapi menüm után talán nem meglepő, hogy izgatottan vártam a reggelit, ám a csalódás nagyobb volt. Két zsömle, egy mini vaj és egy joghurt.

Kímélő étel, ez kétségtelen. Ebédre zöldséglevest kaptunk tejbegrízzel és valami zselés állagú gyümölcspürével, amit őszintén szólva nem mertem megkóstolni. A leves felejthető, jobb, mint a rántott leves, de hát, na. Ha más nem is, a só biztosan hiányzott belőle. A tejbegríz hozta a tőle elvárt kötelezőt, pontosan olyan, mint gyerekkorunkban a menzán. Megérdemel egy piros pontot.

A vacsora ugyanolyan két zsömle és három szelet félig megszáradt sajt, valamint egy vaj volt. Ez utóbbival hiába próbáltam volna spórolni, akkor is csak egy zsömlére lett volna elegendő.

4. nap

A nővérke hozta a menetrend szerinti két darab zsömlét ezúttal májkrémmel. Szeretem a májkrémet, úgyhogy nem rinyálok, de azért egy kis paprika vagy paradicsom, esetleg három karika uborka jól esett volna mellé.

Az ebéd ezúttal maga volt a katasztrófa. Nem vagyok válogatós és nem vagyok hisztis sem, de ez minden képzeletet felülmúlt. A levesben három kocka zöldség mellett valami reszelt tésztaszerűség úszkált. Az egésznek semmi íze sem volt, így egy kanál után félretettem.

A másik tálban elvileg krumplifőzelék volt főtt hússal. Sót vagy bármit, ami ízt adna az ételnek egyik sem látott, ellenben a krumplit sikerült annyira összezúzni, hogy a keményítő kicsapódott belőle, és valami förtelmes íze és állaga lett.

Erre mondják, hogy a legjobb szándék mellett is ehetetlen. Mellette ismét ott virított az a fura massza, ami úgy tűnt, hogy előző napról kísért. Az ételekre gyakorlatilag érintetlenül került vissza a fedő, majd a tálca teteje.

Ezt követően jött a nővérke, hozta a vacsorát, ami írd és mondd, két darab üres zsömle volt.

Fél óra elteltével rájöhetett, hogy valami hibádzik, ugyanis hozott még két szelet sajtot tegnapról, ami akkorra már nem csak félig, hanem háromnegyedig volt száraz. Vaj azonban továbbra sem volt hozzá. Az ember lánya ekkor feladja, és telefonál. A család pedig megjelenik a világ leggyorsabban elkészített húslevesével és krumplis tésztájával, némi téli szalámival és barackkal. Ezúton is köszönöm, hogy megmentettek a biztos éhhaláltól.

5. nap

Utolsó reggeli: három szelet toast kenyér és minden, ami az előző napokról maradt összecsomagolva, így jutott egy kockasajt, egy májkrém és egy vaj is. Ekkor már minden mindegy volt, hiszen tudtam, alig két órával később megkapom a szabaduló papírokat, vagyis a zárójelentést és mehetek haza a kicsivel együtt.

Az viszont számomra azóta is döbbenetes, hogy az ott tartózkodásom ideje alatt friss zöldséggel vagy gyümölccsel egyáltalán nem találkoztam, hogy minden áldott nap ugyanaz a zsömle köszönt vissza, és hogy a főételek mennyire ízetlenek voltak. Mert persze megértem, hogy a kismamák nem ehetnek fűszereset, nem is csilis babot várna el az ember két nappal a szülés után. Csak egy kis sót, meg egy leheletnyi borsot, mert az minden ételnek jól áll. No, meg pár csepp odafigyelést és annyi szakmaiságot, hogy az étel legalább ne ehetetlen, hanem elmegy színvonalú legyen. Mert ez utóbbi nem a kvótán múlik. Tudom, hogy kevés pénzből kell a konyháknak megoldaniuk az étkeztetést, de az, hogy a keményítő kicsapódik és csiriz lesz a krumplifőzelékből, az nem azon múlik, hogy mennyit költhetnek egy adag ételre.

ESZTER

Kapcsolódó cikkünk: Rántás-leves helyett, ezt is ehetnék a frissen szült kismamák