Az utóbbi években elképesztő népszerűségnek örvend az intenzív ízű medvehagyma, amelyből pestót, főzeléket vagy akár különleges pogácsát is készíthetünk. Nem mindegy azonban, hogy hol szerezzük be az illatos leveleket, ugyanis könnyedén összetéveszthetjük mérgező növényekkel.
– Mindenképpen azt javaslom, hogy az erdőben senki se gyűjtsön saját szakállára medvehagymának látszó növényeket, ugyanis rendkívül könnyedén összetéveszthető a gyöngyvirág és az őszi kikerics leveleivel is – mondja egy XVIII. kerületi kofa, aki hozzáteszi: mindkét növény súlyosan mérgező, fogyasztásuk akár halált is okozhat.
– Szintén nem szabad az aluljárókban vagy utcán engedély nélkül árusítóktól beszerezni, mert szintén rossz vége lehet a vásárlásnak. Fontos, hogy medvehagymát csakis ellenőrzött körülmények között vegyünk, a piacon a régóta ismert árusokat keressük, de a bolti, frissen csomagolt levelek is biztonságosak – magyarázza.
Vannak azonban a medvehagymának egyértelmű ismertetőjegyei, amelyek alapján a szakértő szemek azonnal észreveszik, ha más növénnyel van dolgunk. A medvehagyma-lelőhelyek ugyanis elsősorban tölgyesekben és bükkösökben nőnek, levelei dörzsölés hatására fokhagymás aromát engednek ki magukból.
– Ezzel szemben hiába dörzsölgetjük a mérgező gyöngyvirág leveleit, azoknak semmilyen szaguk nincs, ahogyan az őszi kikericsnek sem – teszi hozzá az árus.
Kapcsolódó cikkünk: Tóth Marci: Medvehagyma pesztó