© 2023 Foodyny.

Egy finn start-up vállalkozás azt tervezi, hogy kizárólag vízből, villamos energiából és levegőből készült ételeket állít elő. Úgy vélik, ez az új módszer teljesen szén-dioxid-semleges módon lesz képes az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek gyártására.

solar foods

A világ népessége jelentősen növekedni fog a következő évtizedekben, a szakértők szerint a hagyományos mezőgazdasági módszerek pedig már nem lesznek alkalmasak arra, hogy megfelelő mennyiségű táplálékkal lássák el az emberiséget. Éppen ezért egyre több vállalat dönt úgy, hogy új, innovatív módszerek kidolgozásába kezd, ráadásul olyan módon, amely még a környezetet sem terheli meg.

A Solar Foods, egy Helsinkiben székelő vállalat most egy merőben új módszert javasol egy olyan fehérjében gazdag összetevő létrehozására, amely csak a víz, a villamos energia és a levegő használatával jön létre. Nemzetközi sajtóinformációk szerint a vállalat már együttműködik az Európai Űrügynökséggel is, hiszen ők látják el az űrhajósokat a Solein néven gyártott élelmekkel.

Úgy tudni, a termékek a sörfőzéshez hasonló eljárással készülnek. Az élő mikrobákat szén-dioxiddal és hidrogénbuborékokkal táplálják, amelyeket a villamos energia segítségével szabadítanak fel. A mikrobák így olyan fehérjét hoznak létre, amelyeket ezután már csak ki kell szárítani, hogy fogyaszthatóvá váljon. A por állagú gyártmány állítólag 3D-s élelmiszernyomtatáshoz is használható. A vállalat most azt tervezi, hogy 50 millió ilyen jellegű élelmiszert dob majd a piacra a következő években.

Címkék :

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.