© 2023 Foodyny.

Egyre több házban találhatók meg olyan intelligens eszközök, amelyek automatizált módon, vagy virtuális asszisztens segítségével működnek. Leeresztik a redőnyt, ha megemelkedik a külső hőmérséklet; megmutatják ki csengetett az ajtón vagy éppen a gyerekszobában alvó gyermekről küldenek élő videót. A hűtők között is egyre több az okoseszköz. De valóban érdemes már most beszerezni belőlük egyet?

okoshuto1

Az intelligens hűtőszekrények piaca egyelőre nem túl nagy, de amilyen ütemben fejlődik a technológia, hamarosan minden magára valamit adó konyhatechnológiai vállalat elő fog rukkolni egy okoseszközzel. Jelenleg az intelligensnek mondott hűtők még nem annyira okosak, mint azt elsőre gondolnánk. Többnyire wifi-technológián alapulnak, aktiválhatnak bizonyos funkciókat, vagy képeinket feltölthetik a felhőbe.

A Family Hub-é a jelen

Persze a Samsung a Family Hub technológiájával és az érintőképernyővel már magasra tette a lécet, és kihozott mindent abból, amilyen lehetőségek jelenleg a mesterséges intelligencián alapuló megoldásokban rejlenek.

okoshuto2

A Family Hub esetében a mestereséges intelligenciát közvetlenül a hűtőszekrény ajtajába építették be, aminek belsejében van egy kamera, amely lehetővé teszi, hogy láthassuk annak tartalmát még akkor is, ha az élelmiszerboltban vagyunk, és nem emlékszikünk arra, hogy van-e otthon tej. Ráadásul az eszköz szinkronizálható a család naptáraival, és lehetővé teszi fényképek és jegyzetek megosztását, zenék közvetítését és más intelligens otthoni eszközök vezérlését is.

Az Amazoné a jövő

A szakértők szerint érdemes azonban kivárni, az LG ugyanis hamarosan megjelenik InstaView ThinQ fantázianevű hűtőszekrényével, amelyet az Amazon Alexa mesterséges intelligenciája támogat majd. Azon túl, hogy a hűtő tartalmát távolról is megtekinthetjük és vezérelhetjük az okosotthonunk többi berendezéseit, még azt is lehetővé teszi, hogy fotókat töltsünk fel, jegyzeteket küldjünk a családunknak, ellenőrizzük az időjárást, bevásárlólistát készítsünk, az alapanyagokból recepteket keressünk a segítségével.

okoshuto3

A hűtőszekrény az idei CES-en debütált, kereskedelmi forgalomban azonban még nem megvásárolható, így azok számára, akik érdeklődnek az intelligens megoldások iránt, mindenképpen érdemes még várni az igazán okos eszköz beszerzésével.

 

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.