© 2023 Foodyny.

Háztartást vezet és gyakran küzd a költségvetéssel? Sokszor előfordul, hogy hónap végén veszi észre, sokkal többet költött, mint az indokolt lett volna? Ne essen kétségbe, van néhány nagyon egyszerű módszer, hogy kordában tartsa a forintokat, és mindeközben nem kell lemondania a minőségről sem.

A The Daily Meal segítségével összegyűjtöttünk jó pár tippet:

Vásároljon az ömlesztett termékekből
Rögtön két legyet üthet egy csapásra: környezetbarát módon vásárolhat, ha saját textil zacskót használ, miközben pénzt takarít meg. Az ömlesztett árucikkek, mint például a gabonafélék, diófélék, tészták, müzlik jellemzően jóval olcsóbbak. További előnyük, hogy pontosan annyit vásárolhat belőlük, amekkora mennyiségre éppen szüksége van, így az élelmiszerpazarlást is elkerülheti.

Felejtse el a készételeket
A készételek előkelő helyen szerepelnek az élelmiszertermékek listáján. Ezek a könnyen, mikrohullámú sütőben elkészíthető ebédek, vagy vacsorák többnyire kevésbé egészségesek, mint a nyers összetevőkből saját magunk által készítettek, és sokkal drágábbak is.

Kerülje az előre vágott gyümölcsöt és zöldséget
Szuper kényelmes az előre felszeletelt, mosott gyümölcs, hámozott és apróra vágott zöldségek vásárlása, de ha pénzt szeretne megtakarítani, jobb, ha az otthoni előkészítést választja. Csak pár perc és máris kevésbé terhelte meg a pénztárcáját.

Legyen rugalmas az összetevőkkel
Ha a vásárlás közben rájön, hogy a listán szereplő árucikk drágább a vártnál, akkor végezzen költségvetés-barát csereprogramot. Például, ha brokkoli akciós, de a receptben karfiol szerepel, vegye meg inkább az előbbit. Friss helyett vásárolhat fagyasztott gyümölcsöt és zöldséget, a drága import helyett pedig válasszon olcsóbb, hazai terméket.

sporolas zoldsegek

Vásároljon fagyasztott termékeket
Egy friss zöldségekkel és gyümölcsökkel teli kosár néha nevetségesen drága lehet. Ha egy nagy doboz szamócára fáj a foga, de irreális az ára, nézze meg a fagyasztott bogyókat, hátha kellemesen meglepődik. Az élelmiszer-pazarlást is csökkentheti, ha tudja, hogy adott recepthez a frissen megvásárolható zöldség vagy gyümölcs mennyisége túl sok lenne, inkább dobjon be egy adag fagyasztottat a kosarába.

Ne vegyen túlárazott, márkás termékeket

Döntenie kell egy üzlet sajátmárkás terméke és egy drágább márkás termék között? Ez esetben válasszon „házon belüli” terméket. Ha beválik, hosszú távon sok pénzt takaríthat meg ezekkel a típusú élelmiszerekkel.

Ellenőrizze az egységárakat
Vesse össze a hasonló cikkek egységárait, és bizonyosodjon meg arról, hogy a legjobb ajánlatot választotta. Előfordulhat, hogy valami olcsóbbnak tűnik, de ha az egység mérete valójában kisebb, akkor csak kevesebbet fizet kevesebbért, ami nem túl jó üzlet. A nagy kiszerelésű termékeknek a vásárlása, amelyek sokáig elállnak, például egy jókora adag só, cukor, rizs, vagy egy nagyobb olívaolaj, nagyobb költség, de hosszú távon mégis megtakarítást érhet el vele.

Egyen több növényi alapú fehérjét
A kevesebb költés biztos módja az is, ha több növényi eredetű fehérjét és kevesebb húst vásárol. Hasonlítsa össze a csicseriborsó, a tofu vagy a bab kilónkénti árát mondjuk a pulyka vagy a marhahús árával, máris kiderül, hogy mivel jár jobban. Próbálkozzon hús nélküli hétfőkkel, és készítsen el egy-egy növényi alapú receptet.

Figyelje az olcsóbb termékeket
Tartsa a szemét a napi akciókon és kedvezményes árukon. Az üzletek a nap végén gyakran csökkentik például a kenyér vagy rövidebb ideig tárolható termékek árát. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása teljesen biztonságos - az üzlet csak meg akar szabadulni tőlük, mielőtt ki kellene dobnia őket.

Készítsen listát, mielőtt elmegy az üzletbe
Ezzel az alapszabállyal mindenki pontosan tisztában van, mégis sokszor elfeledkezünk róla. Mindannyian voltunk már úgy, hogy csak lefutunk a boltba néhány alapvető termékért, majd tele zacskóval és kilométer hosszú nyugtával jöttünk ki.
Készítsen listát, mielőtt elindulna, és ragaszkodjon hozzá. Ha a pontos célt szem előtt tartva megy keresztül az élelmiszerbolton, sokkal valószínűbb, hogy a megfelelő termékekkel és megfizethető kosárral távozik.

Keverjen saját fűszerkeverékeket
Ahelyett, hogy pénzt költene keverékekre, amelyeket valaki más készített, egyesítse a száraz fűszereit, és készítse el saját keverékeit. Így az ízeket is jobban testre szabhatja, személyes ízlése szerint.

sporolas fuszerkeverek

Tervezze meg az étkezéseket akár egy hétre, de legalább 4-5 napra előre
Tervezze meg, mit fog főzni, mielőtt elindul a boltba, és csökkentse a véletlenszerű, hétközepi bevásárlásokat és a vásárolt mennyiséget. A listát a használni kívánt receptek szerint készítse el, és csak azt vásárolja meg, amit tényleg felhasznál, így kevesebb összetevőt pazarol el.

Ne vásárolja meg, csak mert akciós
Fontos, hogy ne vásároljon élelmiszert egyszerűen azért, mert akciós. Mielőtt örömmel dobna valami jó üzletnek gondolt terméket a kosárba, kérdezze meg magától, megvásárolná-e, ha nem lenne akciós. Nem? Akkor inkább hagyja a polcon.

Ragaszkodjon az idénytermékekhez
A szezonális termékek olcsóbbak, és ezekre mindig lehet találni néhány jó ajánlatot. Lehet, hogy nyilvánvaló, de a gyümölcsök és zöldségek egyszerűen jobb ízűek, ha épp szezonjuk van, érdemes e szerint választani.

Tanulja meg felhasználni a maradékot
Rengeteg pénzt pazarolhat el azzal, ha kidobja a maradékot. Kevés kreativitással és ráfordítással, újabb finom ételeket készíthet belőlük.

Tárolja megfelelően az ételeket
Végül, de nem utolsósorban, az élelmiszer-kiadásokra fordított pénzmegtakarítás nagyszerű módja a vásárolt termékek megfelelő tárolása. Fontos tudni, hogy mely élelmiszereket lehet hosszú ideig tárolni, és melyeket nem. Bizonyosodjon meg róla, hogy felhasználás előtt a vásárolt ételek nem fognak megromlani. Az elpazarolt ételek pénzt is pazarolnak, tehát feltétlenül bizonyosodjon meg arról, hogy nem tárol-e valamit rosszul.

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.