© 2023 Foodyny.

A Sissi Kézműves Fagyizó Gödöllő legendás fagyizója a főtéren, melyet Koncz Andrea és férje, János alapított 11 éve. A fagyizónak a környékbeli településekről is a csodájára járnak, amely előtt mindig hosszú sor áll, pedig hárman négyen szolgálják ki a vendégeket. Mindez azért, mert mindig legalább 40 féle fagyi van, köztük 6-8 mentes.

sissi ev fagylaltja modena kincse

Idén harmadik helyezést értek el az Év Fagyija versenyen, “Modena Kincse” elnevezésű fagylaltjukkal, ennek kapcsán beszélgettünk Koncz Andreával.

Mindig is valami mást akartunk nyújtani, mint a többi fagyizó. Amikor elkezdtük a Sissit, még kevesen gondolták a minőséget jó iránynak, akkoriban a „mindegy mit adsz csak sok legyen és olcsó” trend volt a népszerű. Ebben az időben 4 és 5 évesek voltak a lányaim, és én személyesen, a saját életünkben is próbáltam a minőségi táplálkozásra helyezni hangsúlyt. Ez is motivált.

Mi tehát mindent egy lapra téve, jóval drágábban kezdtünk fagyit árulni, viszont kiváló anyagokból. Az első év nagyon kemény volt: kicsi forgalom, nem túl nagy népszerűség, éppen az ára miatt. Ugyanakkor lassan, de egyre szélesedett az a kör, akinek a minőség fontosabb volt, mint az ár. És láss csodát, elkezdett egyre kedveltebbé válni a fagyizó...

Rögtön lehetett-e tudni, hogy ezzel a fagyival neveznek, vagy volt más ötlet is?

Nagyon sok agyalás előzi meg a versenyre készített fagyit. Az nem baj, ha különleges, de mindez akár rizikót is rejthet magában. Ha például, olyan a zsűri összetétele, hogy a többség nem szereti a balzsamecetet, akkor nagyon negatív eredmény is születhetett volna. 

A vásárlók között is lehetne megosztó, nálunk ugyanis nem annyira ismert és népszerű a balzsamecet, mint például Olaszországban. Ezért lehet, hogy sok embernek nagyon tetszik, néhányuknak azonban még szoknia kell a különleges ízvilágot.

sissi ev fagylaltja modena kincse

Hogyan és miért esett a választás egy ennyire különleges összetevőre, mint a modenai balzsamecet?

Valójában a feketeribizli öntethez kerestünk fagyit, a balzsamecetet a gasztronómiához fűződő vonzalmam ihlette. Imádok főzni, szeretem a különleges ételeket, különösen a húsételek párosítását gyümölcsökkel, szószokkal. Innen jött az ötlet a balzsamecet – ribizli páros használatára. Végül is egy 8 évig érlelt Modenai balzsamecet mellett tettem le a voksomat. És hogy még különlegesebb legyen, jött a balzsamecet redukció: vörösbor, barna cukor, balzsamecet, és persze kísérletek sorozata, hogy milyen arányban adja jól vissza az ízét a tejszínes fagyiban. 

Eddig is hihetetlenül népszerű volt a fagyizójuk, lehet-e érzékelni bármilyen változást a díj elnyerése óta?  

Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a fagyizót illetően. Egyre jobban érezhető a gasztroturizmus fellendülés a fagyizóban. Óriási öröm, hogy az ország minden tájáról jönnek vendégeink!

Megkaphatja-e a pontos receptet a nagyközönség, és ha igen, akkor hogyan készül ez a fagyi?

A pontos receptet mi őrizzük, de az alapösszetevőket örömmel megosztjuk az olvasókkal: először egy lágy tejszínes fagylaltalapot főzünk, majd ehhez keverjük hozzá a 8 éves modenai balzsamecetet. Ezután kerül a fagylaltba a házilag készített feketeribizli lekvár. A fagyasztótégelyekben a fagylaltot vörösboros balzsamecet "redukcióval" vagyis öntettel és friss szőlővel díszítjük.

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.