Az ország számos pontján javában nyílik a levendula, hogy aztán kirándulók ezreinek kosarai teljenek meg a csodásan illatozó lila virágokkal. A gyógynövényt számos módon fel lehet használni, belekeverhetjük süteményekbe, készíthetünk fűszersót belőle, ha azonban igazán koncentrált formában szeretnénk fogyasztani, főzzünk belőle szörpöt!
Hozzávalók:
– egy kis kosárnyi friss levendula
– egy liter víz
– egy kiló cukor, vagy ugyanennyi édesítőszer
– citromkarikák
Egy tálba szedjük bele a levendula virágait, szeleteljünk fel egy citromot, tegyük hozzá, majd öntsük fel egy liter vízzel. Fedjük le, majd tegyük a hűtőbe két napra ázni.
Az idő leteltével szűrjük le és melegítsük fel. Adjuk hozzá a cukrot, és folyamatos kevergetés mellett olvasszuk fel. Hagyjuk felforrni, majd néhány perc elteltével adagoljuk sterilizált üvegekbe. Zárjuk le szorosan az üvegek tetejét, majd tegyük dunsztba néhány napra. Amikor az üvegek kihűltek, mehet a kamra polcára.
Kapcsolódó cikkünk: Ehető virágok: Így készítse el a cukkini virágját!