Épphogy beköszöntött a tavasz, még javában a fiók mélyén lapulnak a műanyag jégkockatartók. De hamarosan előkerülnek, és nem csak víz kerül majd beléjük, mert számos remek módon tudjuk még hasznosítani őket.
A fokhagyma az egyik legcsodálatosabb fűszernövény, minden magyar háztartásban alapvető élelmiszernek számít. A pucolása azonban meglehetősen macerás, a vékony rétegeket nehéz lefejteni a gerezdekről, ráadásul ujjaink is átveszik az intenzív illatát.
Sok süteményreceptben szerepel, hogy válasszuk szét a tojássárgáját és a fehérjét. Ha már végtelenül unjuk a hagyományos szétválasztási módszert, próbáljunk ki valami újat.
Hétköznap örülünk, ha időben hazaesünk a munkából egyik kezünkben a csemeténk, másikban a bevásárlószatyor és próbálunk zsonglőrködni az időnkkel, hogy a második műszakba minél több minden beleférjen.
Olaszországban, Vacone faluban működik a világ legkisebb étterme. A neve, Solo per deu (jelentése: csak két személyre) is jelzi, hogy nagy tömegre nem kell számítani, hiszen összesen két ember tud helyet foglalni a nappaliból kialakított étteremben...
A Foodyny száguldó ügynöke péntek este egy hangulatos budapesti bárban botlott ebbe a fantasztikus italkreációba, amelyet egy gyors fotó után azonnal megkóstolt.
Három éve él egyedül a színész-énekesnő,aki 2015-ben vesztette el élete párját, a legendás S. Nagy István dalszerzőt.
A kalciumhiány komoly hiánybetegség, amelynek gyakori következménye a középkorú és idősebb hölgyek körében a csontritkulás. A lakosság jókora hányada érintett a kérdésben...
Csülök, a hirtelen jött nyárbanNem könnyű étel a ropogós malachusi, pláne, ha petrezselymes burgonyával és egy maroknyi párolt bébikukoricával tálalják.
Fogadjunk, sosem gondolták volna,hogy a Bikini frontembere otthonosan mozog a konyhában.
14. oldal / 53
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.